Két ismert sportoló hónapokon keresztül szexuális kapcsolatot folytathatott egy 11 éves kislánnyal, akinek a szülei feljelentést tettek, és a rendőrség nyomozást indított az ügyben. Közben Bayer Zsolt bublicista kiáll a sportolók mellett, szerinte ártatlanok, elmondja miért gondolja ezt.

Az áldozatot képviselő ügyvéd csak annyit mondott, hogy régóta tevékenykedik a jogi pályán, de ennyire durva üggyel még sohasem találkozott – írtuk korábban itt a BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportálon. „Szörnyű történeteket mesélt el a kislány. A legbrutálisabb felnőttfilmeket idézte a mondandója, hallgatni is borzalmas volt” – mondta dr. Gerencsér András. Tapasztalataim alapján azt gondolom, hogy amit az áldozat mond, nem lehet kitalált történet. Úgy döntöttünk, megtesszük a rendőrségi feljelentést – tette hozzá.


A BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportál cikkeit havonta már csaknem 300.000 alkalommal olvassák el! 80 településen 1.2 millió embernek szól a portálunk főváros térségében. A nagyon sok, hűséges olvasónk a te cégednek is segíthet! Hirdetőknek készült egyedi ajánlatainkért klikk ide! 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!


A feljelentésben az szerepel, hogy két közismert magyar sztársportoló hosszú hónapokon keresztül folytatott szexuális kapcsolatot egy akkor mindössze 11 éves kislánnyal. A rendőrség már kiemelten kezeli az esetet.

A kiskorú lány megrontói vízilabdázók voltak. Az egyik egy olimpiai bajnok, a szexuális zaklatásra egy Budapesthez közeli sportegyesületben kerülhetett sor. Magyarországon elsőként a BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportál számolt be arról, hogy az erőszak Szentendrén vagy Leányfalun történhetett egy sporttelepen.

Időközben két portál már neveket említ: egy olimpiai bajnokét és egy edzőét. A Bors felhívta őket telefonon, az olimpiai aranyérmest külföldön érték el. – A társamat ne keressék, mert hozzám hasonlóan külföldön tartózkodik – nyilatkozta az ötkarikás aranyérmes. – Szombat délelőtt értesültem nevesítésemről – tudatta a lappal az exjátékos. – Egyelőre nem kívánok nyilatkozni. Mindössze annyit mondok, hogy az ügyben tiszta a lelkiismeretem – majd hozzátette, amint van érdemi mondanivalója, azt megosztja a sajtóval.

Ha a vádak beigazolódnak, azt a hatályos törvény 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti. Most az következik, hogy a kiskorú áldozatot pszichológiai és orvosi vizsgálatnak vetik alá. Ennek során meggyőződnek arról, hogy a kislány valóban igazat mond-e, illetve a szexuális együttlétekre utaló nyomokat vizsgálják.

Neveket írnak

A sajtó egy része már neveket is említ. Ha szeretnéd tudni, hogy kiket neveztek meg lehetséges elkövetőként, akkor katt ide a nevekért!

Nem bűnösük a vizilabdások!

Bayer zsolt publicista az ECHO TV weboldalán kiállt a két vizilabdázó mellett, szerinte ártatlanok a sportolók. Azt írja a lányról, hogy „ő volt a vízilabdások irányította sportiskola növendéke. Aztán kirúgták a klubtól, mert lopott a társaitól. A történet itt véget is érhetne, de nem ér véget, mert a lány újra tesz valamit. Újra, mondom. Ugyanis egyszer már megvádolta szexuális erőszakkal és zaklatással a saját nevelőapját is. És most egykori edzőivel teszi ugyanezt.”

A történet még biztosan folytatódni fog.

Kiemelt kép: illusztráció