A hármas metró Arany János utcai megállóban már két mozgólépcsőt teljesen elbontottak. A Deák téren pedig a mai Akvárium helyére tervezett egykori Nemzeti Színház felvonóaknáit is felhasználják a metrófelújításhoz: itt az építkezés már szintén megkezdődött.

Bár a hármas metró novemberig még jár a középső szakaszon, a Ferenciek terét és az Arany János utcát már teljes mértékben lezárták. Júliusban két újabb állomást fognak ideiglenesen lezárni – írja a Magyar Építők.

Az Arany János utcai megállóban a falakat, illetve a többi burkolatot bontják, illetve hulladékot termelnek ki. Ez jelentős részben a metró sínjein keresztül jut el a dél-pesti Kőér utcai remízben a felszínre. Az ideiglenes energiaellátás kiépítése és a segédtranszformátorok felszerelése is fontos feladat az Arany János utcában, emellett hétvégente folyamatos a peronszinti álmennyezet bontása.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Elbontották a mozgólépcsőket – Forrás: Magyar Építők

Két mozgólólépcső bontása ebben a megállóban már véget ért, az új mozgólépcsők, illetve a ferdepályás lift kialakítása a következő lépés. A felszíni épületben a belső falakat pedig már elbontották, most pedig az aljzatbetont távolítják el.

A Ferenciek terén szintén jól halad a mozgólépcsők leszerelése: május második részében a háromból már a második mozgólépcsőt bontották el. Bontják a peron kőburkolatát is, illetve az üzemi terekben a falakat, falburkolatokat födémeket és álmennyezeteket is.

Csak a Ferenciek tere és az Arany János utca van lezárva a forgalom elől, de már összesen öt megállóban dolgoznak a szakemberek, például a Deák Ferenc téren is, ahol az el nem készült Nemzeti Színház felvonóaknáit is használják.

Felújítás a Ferenciek terén – Forrás: Magyar Építők

A korábbi városvezetés a szomszédos Erzsébet téren akarta megépíteni a Nemzeti Színházat, ezért 1996-ban elkezdték az alapozást és felvonóaknákat is építettek: ezeket már fel is tárták és fel fogják használni az akadálymentes közlekedés kialakításához. Megépült egy lépcsőtorony is, amit folyamatosan hosszabbítanak, ez biztosítja a lejutást.

Várhatóan az M3 metróvonal felújítása 2022 végén fejeződik be, a teljes vonalszakaszt akkor adják át az utasforgalomnak.

Kiemelt kép: Hármas metró felújítása – Forrás: magyarepitok.hu