A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitót tartott szombaton a Puskás Arénában, ahol Orbán Viktor miniszterelnök, Varga Mihály, a Nemzeti Bank elnöke, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Nagy Elek, az MKIK elnöke is felszólalt. Az eseményen szó esett a gazdaság helyzetéről, az infláció alakulásáról, a bérek növekedéséről és az adózás lehetséges változásairól.
Mesterséges intelligencia
Nagy Elek beszédében azt mondta, hogy a kamarát egy tudásalapú szervezetté szeretné fejleszteni, amely segíti a vállalkozásokat a digitalizáció és a mesterséges intelligencia kihívásai között eligazodni. Szerinte az MI fontos szerepet játszhat a kis- és középvállalkozások működésében, ezért elengedhetetlen, hogy minél hamarabb megtanulják annak használatát. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
KATA adózás
Egy folyamatban lévő felmérésük eddigi adatai alapján az látszik, a KATA módosítására óriási az igény, főleg a cégek felé történő számlázásnak – mondta Nagy Elek. A MKIKelnöke szerint elképzelhető egy olyan változtatás, amely lehetővé tenné a KATA-sok számára, hogy újra számlázhassanak cégeknek, de az adót ebben az esetben a megrendelő fizetné meg.
Hirdetés
Mi a KATA?
A KATÁ-t választhatja egyéni vállalkozó, egyéni cég, kizárólag magánszemély taggal rendelkező betéti társaság, kizárólag magánszemély taggal rendelkező közkereseti társaság és ügyvédi iroda.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Nagy Márton bizakodó
Nagy Márton szerint 2024 a gazdasági fordulat éve lehet, ugyanakkor az amerikai gazdasági intézkedések hatással vannak a világgazdaságra. A vámintézkedések nem az import drágítását célozzák, hanem arra ösztönzik a vállalatokat, hogy az Egyesült Államokba települjenek. A magyar gazdaság helyzetéről szólva elmondta, hogy a vendéglátás és a repülőtéri forgalom rekordokat döntött januárban, a lakáspiac és az autópiac is élénk. A miniszter szerint az inflációs hatások és a béremelések kiegyenlítették egymást, így három év alatt a reálbérek 8,7 százalékkal nőttek.
Élelmiszerárak
A kormány egyeztetéseket folytat a nagyobb élelmiszerláncokkal az árak csökkentéséről. A hat legnagyobb lánc közül ketten már tettek ígéretet az árak mérséklésére, négy azonban még nem. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Orbán Viktor vétója
Orbán Viktor beszédében a munkahelyteremtést nevezte az egyik legfontosabb feladatnak. Elmondta, hogy jelenleg körülbelül 300 ezer magyar állampolgár van, aki munkába állítható, és ehhez képzésekre is szükség lesz. A miniszterelnök Brüsszelben folytatott tárgyalásairól is beszélt. Kiemelte, hogy „jó oka volt” az Ukrajnával kapcsolatos uniós döntés megvétózására, mivel az szerinte arról szól, hogy „még több fegyvert és pénzt kell küldeni az országba”.
Kiemelt kép: illusztráció