2019. augusztus 31-én halt meg egy közlekedési balesetben a közismert zenész, L. L. Junior kisfia. A gyerek, bár zebrán, de kiszaladt egy autó elé. Az illetékes kerületi ügyészség álláspontja szerint az édesanya barátnője mulasztott, ezért vele szemben vádat emelt, az édesanyával szemben pedig megszüntette az eljárást.

Féktávolságon belül

A baleset 2019. augusztus 31-én, Zuglóban történt. Akkor gázolták halálra L. L. Junior 3 éves gyermekét, aki féktávolságon belül szaladt ki az úttestre – írja a zenész nevének említése nélkül az ügyészség. Azt is közlik, hogy a balesetéért a gyerek édesanyjának a barátnője felelős. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Az ügyészség álláspontja

A 3 éves kisfiú és édesanyja egy nagyobb társaság tagjaként, 2019. augusztus 31-én 18 órakor gyalog egy zuglói gyerekrendezvényre tartott. A társaságban volt még a kisgyermek idősebbik testvére, valamint az édesanya barátnője – az ügy vádlottja -, és az ő rokonai is.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A barátnő kísérte

A 3 éves gyermek nem az édesanyja, hanem az édesanya barátnője, a vádlott szoros felügyelete mellett közlekedett. Az ügyészség ezért nem az anya ellen emelt vádat, hanem a barátnőjét marasztalná el. Korábban a rendőrség az iratokat az anya elleni vádemelési javaslattal adta át.

Az ügyészség ezért fordult a barátnő ellen

Egy társaság a Vezér utca és a Füredi utca kereszteződésénél a zebrán akart átkelni, a gyalogosforgalmat irányító lámpa azonban pirosra váltott, ezért a társaság egy része – köztük a kisgyermek – az úttest szélétől mintegy 0,7 méter távolságra megállt. A kisfiú mellett jobbról a vádlott, az ő jobbján pedig az édesanya állt.

Megfogta a kezét

A 3 éves gyermek az idősebb testvérét követve, lelépett a zebrára, azonban a mellette álló vádlott ekkor őt visszahúzta, visszatartotta és rászólt, hogy nem szabad tovább menni, mert piros a lámpa. Ezt követően a vádlott – mivel kizárólag ő tartózkodott közvetlenül a gyermek mellett, aki így az ő felügyelete alatt állt – megfogta a kisfiú kezét. 

Mégis kiszaladt

A gyermek ennek ellenére, pár másodperc múlva, ismét kiszaladt az úttestre. Az úttestre kifutó gyermeket egy szabályosan, 42-43 km/h sebességgel közlekedő autós elütötte. A gyermek féktávolságon belül lépett az úttestre, az autó sofőrje a balesetet még intenzív fékezéssel sem tudta volna elkerülni.  A gyermek a helyszínen életét vesztette.

Sokáig küzdöttek a kisfiú életéért

Forrás: MTI

Kellő gondosság hiánya

A vád szerint a tragédiára a vádlott mulasztása miatt került sor, mert nem járt el kellő gondossággal, így a felügyelete alatt álló kisgyermek kezét nem megfelelő módon, erővel fogta, illetve más módon sem akadályozta meg, hogy a 3 éves kisfiú – miután egyszer azt már megtette – újra az úttestre lépjen.

A barátnő lett a vádlott

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vele szemben gondatlanságól elkövetett emberölés vétsége miatt vádiratot nyújtott be a bíróságra, felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozva.

Megszüntették az eljárást

A kerületi ügyészség álláspontja szerint az édesanya alappal bízhatott abban, hogy gyermeke a barátnője szoros és közvetlen felügyelete mellett kellő biztonságban van. A kerületi ügyészség ezért az édesanyával szemben a gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt indult eljárást megszüntette.

Őszintén örül

„Őszintén örülök annak, hogy nem emeltek vádat a gyermekem édesanyja ellen, és így Csilla is megkönnyebbülhet. Osztozom az örömében, mert az ő öröme a kisfiunk, Lacika öröme is, amely miatt a gyermekünk boldog és kiegyensúlyozott lehet, ezáltal én is” – mondta a Blikknek L.L. Junior

Semmi nem hozza vissza a kisfiút

„Ettől függetlenül Dávidkát semmi nem hozza vissza, életem utolsó napjáig gyászolom őt. Olvastam az ügyészség közleményét, és azt tudom mondani, hogy olyan nincs, hogy ne legyen felelőse egy hároméves gyerek halálának. A közleményt olvasva beigazolódott, hogy nem Csilla fogta a gyermekünk kezét, hanem a barátnője felügyeletére bízta Dávidkát, aki korábban éveken át vigyázott a fiúkra, és addig a napig nem is volt soha semmi gond” – mondta a zenész.

Címlapfotó: L.L. Junior – Forrás: TV2