December 22-én a 400. előadását ünnepli a Mary Poppins musical a budapesti Madách Színházban. Polyák Lilla december elejeén jelentette be, hogy megválik a színháztól. Azt érezte, hogy mellőzik.

Három Mary Poppins is lesz

Az ünnepi előadáson három Mary Poppins – Auksz Éva, Mahó Andrea és Simon Boglárka – váltja majd egymást.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Három Berti

Három Berti is színre lép, Sándor Dávid és Sánta László, valamint Jenővári Miklós, aki a jubileumon debütál a szerepben – közölte a színház az MTI-vel.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A többiek

George Banks új megformálója Weil Róbert lesz, Bumm tengernagy szerepében ezentúl Szolnoki Tibor és Pusztaszeri Kornél áll színpadra.

Szervét Tibor is látható lesz

A 400. előadáson Szervét Tibor is fellép, Winifredként Gallusz Nikolettet, Koós Rékát és Ladinek Juditot köszöntheti a közönség.

Gyerekszereplők

Az elmúlt 9 évben több mint 20 gyerekszereplője volt már az előadásnak, akik a fináléban szintén részt vesznek. Az előadás végén pedig újra színpadra áll a legelső szereposztás két szereplője, Oroszlán Szonja és Csonka András.

Búcsú

A jubileumi előadáson Lőte Attila Jászai Mari-díjas művész 87 évesen búcsút vesz a színpadtól.

2012 óta

Disney és Cameron MacKintosh világsikerét 2012 szeptemberében mutatták be, a 400. jubileumon szinte mindenki fellép majd, aki az elmúlt 399 alkalommal hozzájárult az előadás sikeréhez.

Polyák Lilla elköszönt

Az elmúlt 20 évben folyamatosan jelen voltam a Madách Színházban, és bár az elmúlt 8 évben már nem kaptam új feladatot, a régi darabjaimat továbbra is nagy örömmel játszottam. Sajnos az elmúlt években egyre több meghatározó ponton távolodtak el az elképzeléseink a Színház vezetésével, ezért a mai nappal fájó szívvel búcsút vettem a Madách Színháztól – írta december 2-án a Facebookon bejegyzésében Polyák Lilla, aki egyébként May Poppins egyik megformálója volt.

Hívták, nem maradt

Reményeink szerint december 22-én színre lép a Mary Poppins 400. ünnepi előadásán. Polyák Lilla művésznő előtt a Madách Színház kapuja mindig nyitva áll” – jelezte 3 nappal később a Madách Színház. Úgy tűnik ez nem valósult meg, hiszen az MTI-közleményben nem szerepel Polyák Lilla neve.

Címlapfotó: Madách Színház Facebook-oldala.