Ferenc pápa budapesti látogatása miatt vasárnap reggel fél héttől késő délután fél hatig szakaszosan és időszakosan lezárják a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtértől a Hősök teréig vezető utakat.

Itt a BKK közlése

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteki közleményében tudatta az MTI-vel, hogy az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) eseménye miatt vasárnap 6.30-tól 17.30-ig szakaszosan és időszakosan lezárják a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér E porta – 4. számú főút – M0-ás autóút – M3-as autópálya bevezető – Kacsóh Pongrác úti felüljáró – Kós Károly sétány – Hősök tere – Andrássy út útvonalat.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus 

Mint ismert, és ahogyan arról a BudapestKörnyéke.hu is hírt adott a pápa az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus keretein belül látogat Magyarországra, szeptember 12-én, vasárnap.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Mit jelent az, hogy eucharisztikus kongresszus?

Az eucharisztia görög szó, jelentése az a szertartás, mellyel Krisztus az utolsó vacsorán elmondott szavait és tetteit ismétlik meg liturgikusan rögzített módon. A katolikusok a szertartás során megszentelt kenyeret és a bort az oltáriszentségnek tekintik, mely magával a szentmisével jön létre. Ekkor a kenyér és bor átlényegül, azaz Krisztus testének és vérének lényegévé változik. Ez a szentmise egyik legfontosabb pillanata.

A pápa miséje

A római katolikus egyházfő a kongresszus zárónapján, szeptember 12-én celebrálja majd a zárómisét, az úgynevezett statio orbist. Azt jelezve, hogy a szentmise végén innen adják tovább a következő stációnak, állomásnak, a következő városnak a rendezés „stafétabotját”. A kongresszusnak 2024-ben az ecuadori Quito ad majd helyt. Ferenc pápa budapesti látogatása kongresszusi részvétel lesz, nem országlátogatás – az egyházfő ennek megfelelően nem vesz majd részt komoly diplomáciai eseményeken, bár Orbán Viktor miniszterelnökkel várhatóan találkozik.

Kapcsolódó:

Ezek a járatok nem közlekednek

A BKK közölte: a vasárnapi záróesemény miatt a 20E, a 30-as, a 30A és a 230-as buszok módosított útvonalon, a Keleti pályaudvar helyett a Lehel térig járnak. A 72M trolibusz a 75-ös trolival összevonva, az Orczy tér és a Jászai Mari tér között jár. A 70-es és a 73M trolibusz nem közlekedik.

A 74-es troli

A 74-es trolibusz helyett a 74A trolibusz közlekedik a Csáktornya park és a Mexikói út között, de előreláthatólag 16.00-ig a Mexikói út felé a trolik terelve, az Erzsébet királyné útján közlekednek, ahol a belváros felé át lehet szállni az 5-ös buszra.

A 76-os troli

A 76-os trolibusz módosított útvonalon, két szakaszon közlekedik a Jászai Mari tér és a Ferdinánd híd (Izabella uta), valamint a Keleti pályaudvar és a Károly körút (Astoria M) között. A földalatti várhatóan 16:00-ig rövidített útvonalon, a Vörösmarty tér és az Oktogon között jár.

100E és 200E

A 100E és a 200E buszok forgalmát hatósági zárás miatt várhatóan több alkalommal is korlátozzák a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér közelében. A 200E vasárnap napközben nem tér be a Cargo Cityhez. A lezárások a közúti forgalmat is érintik, ezért ezekben az időszakokban érdemes korábban elindulni a repülőtérre – közölte a BKK.

További információk

Az eucharisztikus kongresszussal kapcsolatos további közlekedési változásokról és lezárásokról a BKK folyamatosan tájékoztatást ad. A legfrissebb információk a kozut.bkkinfo.hu oldalon olvashatók.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Épül a lelátó a Hösök terén