Vádat emelt a Budapesti 5. és 13. Kerületi Ügyészség azzal a 64 éves nővel szemben, aki több mint száz embert vert át azzal, hogy nyugdíjaskorúaknak hirdetett különböző programokat és utazásokat. A vádirat szerint a nőnek egy idő után esze ágában sem volt lebonyolítani ezeket a programokat, s az volt a célja, hogy megszerezze az idősek pénzét.

Programokat szervezett nyugdíjasoknak

A 64 éves nő a 2010-es évek elejétől egy nemzetközinek titulált, nyugdíjaskorúak programszervezésével, illetve utaztatásával foglalkozó cég vezetőjének adta ki magát. Kezdetben több kulturális programot és utazást is megszervezett és lebonyolított, amelyek sikeressége okán az általa kínált szolgáltatás rövid időn belül igen népszerűvé vált.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Szándékosan húzta le az idős embereket

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a nő 2017-ben már arra rendezkedett be, hogy megtéveszti és megkárosítja a szolgáltatására jelentkezőket.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Beszedte a pénzt

Ezért látszólag továbbra is több utazást és kulturális programot szervezett és hirdetett, amelyek díját beszedte – jellemzően a „cég” valamelyik budapesti irodájában – a programra, illetve az utazásra jelentkező nyugdíjasoktól.

Nem akarta megszervezni a programokat

A vád szerint azonban a nőnek már a programok meghirdetésekor sem állt szándékában azok tényleges lebonyolítása.

Ez is érdekelhet

“A fiú az egyik csónakban ücsörgött, látszott rajta, hogy szinte nincs magánál az aggodalomtól” – intézetben nőtt fel az a 22 éves lány, aki belefulladt a Dunába Gödnél, Szabina szerelmével vakációzott

Lemondta az utakat

A szélhámos nő ezeket a programokat tipikusan, közvetlenül az esedékesség napja előtt lemondta, azután pedig egy későbbi utazás, vagy a pénzük visszafizetésének ígéretével hitegette a nyugdíjsokat úgy, hogy valójában egyik sem állt szándékában. A vádirat szerint egy buszos céget is átvert a nő.

Egy buszos céget is átvert

Kezdetben itt is problémamentes volt az együttműködés, majd az asszony 2015 nyarán fizetési problémákra hivatkozott, azt állítva, hogy az üzlettársa eltűnt a pénzükkel. A nő ezért halasztást kért, amelyet meg is kapott, ezt követően pedig egészen 2015 novemberéig továbbra is igénybe vette a társaság szolgáltatásait úgy, hogy azok díját az ígérete ellenére sem fizette ki, és az a vád szerint nem is állt szándékában.

Az ügynek 110 sértettje van

A nő mintegy 4 és fél millió forintos kárt okozott a cégnek. Az ügynek összesen 110 sértettje van: 109 magánszemély és a buszos cég. A sértetteknek összesen okozott kár pedig csaknem 17 millió forint.

Letöltendő börtönt kértek rá

Az ügyészség letöltendő börtönt, közügyektől eltiltást és vagyonelkobzást kért a 110 rendbeli bűncselekménnyel vádolt nőre. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció, Visegrádi Fellegvár – Forrás: visegradvisit.hu