A főváros egy új adót vetne ki, amely az évi 5 milliárd forintnál nagyobb árbevételű helyi cégeket érintené. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón azt mondta, hogy a kormány adócsökkentés párti, nem támogatják az újabb adó bevezetését. Szerinte a főpolgármester 1 milliárdot is megspórolhatna, ha kevesebb helyettese lenne.

Fővárosi új adó

A főpolgármester a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács ülésén azt mondta: a főváros egy fél százalékos úgynevezett újraindítási adó bevezetésén gondolkozik, amelyet az ötmilliárd forintnál nagyobb iparűzési adóalappal rendelkező vállalkozásoknak kellene fizetniük.

69 milliárd hiányzik

Karácsony Gergely ezt azzal indokolta, hogy a koronavírus miatt a főváros 300 milliárd forintos költségvetésében összesen 69 milliárd forintos lyuk van és arra számítanak, hogy a járvány miatti szűk esztendők csak 2022-2023-ban érhetnek véget – írja az Atv.hu

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Baloldali válságkezelés

Gulyás Gergely a főváros adóemelésének tervéről azt mondta, hogy a baloldali válságkezelés mindig adóemeléssel jár, a kormány ezt el akarják kerülni, adót is csökkentettek, utalt a tegnap bejelentett lakásépítési áfa csökkentésre.

Mindenki az életéért küzd

A miniszter hangsúlyozta, hogy pénzügyi értelemben mindenki az életéért küzd, Gulyás szerint a különbség az, hogy Karácsony kiváló állapotban és jelentős tartalékokkal vette át a fővárost. A kormány az adócsökkentés kormánya, nem lesz többsége az adóemelésnek – jelentette ki Gulyás Gergely.

A fővárosnak spórolnia kellene

Azt elfogadja, hogy a főváros is vesztett a válság miatt, de az államnál többet senki se vesztett, annyira sok százmilliárdot, ami fel sem fogható. Ehhez képest a fővárosi milliárd elenyésző, szerinte Karácsonynak spórolnia kellene.

1 milliárdos megtakarítás

Ennek kapcsán javasolja neki, hogy állítsa vissza, azaz csökkentse a főpolgármester- helyettesek és alpolgármesterek számát, 1 milliárd forintot lehetne ezzel spórolni.

Közvetlen EU-s pénzek

Azt ATV Híradó információi szerint Karácsony Gergely holnap Timmermans-szal, az Európai Bizottság elnökével tárgyal az uniós forrásokról, melyre a főváros közvetlen szeretne pályázni. Gulyás Gergely elmondta, hogy jövőhéten tárgyalnak a fővárossal a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsán.

A saját pénzünk

Az EU-s pénzosztásnak van egy világos rendszere, ezeknek a nagy többségét az Európai Unió valamennyi tagállamában a kormány osztja ezeket. Hozzátette, hogy itt igazából nem uniós pénzekről van szó, hanem a mi a saját pénzünket osztjuk el. Szerényebb közvetlen források megpályázására van lehetőségük a magyar városoknak, a kormány örül annak, ha élnek ezzel, ha ebben tudnak segíteni, állnak rendelkezésre.

Levelet írtak az EU-nak

Néhány nappal ezelőtt írtunk arról, hogy Karácsony Gergely több polgármesterrel, köztük három agglomerációs városvezetővel közösen levelet írt Vera Jourovának, az Európai Bizottság alelnökének és az Orbán Viktort enyveskezűnek nevező Katarina Barleynek, az Európai Parlament alelnökének. Ebben azt kérik, hogy a kormány hibái miatt ne Magyarországot büntessék és tegyék lehetővé, hogy az EU-s források egy részét közvetlenül az önkormányzatok kapják meg. Rémesek sok pénzről van szó, mintegy 2000 milliárd forint a tét.

Ez is érdekelhet

Kiemelt kép: Karácsony Gergely és Gulyás Gergely – Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt