Energia- és gazdasági válság elleni alap létrehozásáról döntött az idei évi költségvetési rendelet módosításával a Fővárosi Közgyűlés szerdán, a főváros az alapból akarja a megnövekedett költségeket fedezni.

Rendeletmódosítás

A testület a rendkívüli ülésen 18 igennel, 10 nem szavazat ellenében és 1 tartózkodás mellett határozott a rendeletmódosításról. Az alapba befolyt pénz a közvilágítással, intézményi rezsikiadások emelkedésével, kamatkiadásokkal, közösségi közlekedéssel, továbbá a hátrányos helyzetű budapesti lakosok rezsitámogatásával kapcsolatos többletigények fedezetének biztosítására használható fel. Ennek kapcsán a főpolgármester a közösségi oldalán így fogalmaz: „A válságban sem hagyhatjuk magukra a bajba kerülő budapestieket. A közgyűlésen döntöttünk a rászoruló családok és a létminimum alatti nyugdíjat kapók évi 48 ezer, a valódi átlagnyugdíj alatti nyugdíjjal rendelkezők évi 24 ezer forint támogatásáról, amelyet a gáz, villany, víz vagy távhőszámlán írunk jóvá.” A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Tízszeres rezsinövdekedés

Mint az elfogadott előterjesztésben olvasható, a költségvetés módosítására azért volt szükség, mert – a többi mellett – az infláció miatt megemelt kamatlábak következtében 7,4 milliárd forinttal drágultak meg a kamatkiadások az idén. Továbbá az első féléves adatok alapján az látszik, hogy közel 1 milliárd forint szükséges nettó finanszírozási pozícióban ahhoz, hogy a fővárosi intézmények képesek legyenek a megemelkedett energia- és élelemiszerszámlákat kifizetni. A mostani beszerzések már mutatják, hogy a jövő évben akár tízszeres rezsinövekedéssel kell számolni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kapcsolódó:

Kiderültek a fővárosi rezsitámogatás részletei, bár még nem tudják pontosan, miből fogják mindezt finanszírozni

A fővárosi közvilágítás

A javaslat szerint ez ugyanígy megjelenik a fővárosi közvilágítás működtetése esetében is: 5 milliárd forinttal kerül többe a közvilágítás idén, mint a tervezett összeg. A BKV idei évi üzleti terve már azzal számolt, hogy állami kompenzáció nélkül 24 milliárd forintos likviditási hiány lép fel a cégnél, amely a napi működést veszélyezteti. Az energiaárak növekedése miatti kormányzati kompenzáció nélkül (14 milliárd forintos összeg) az utolsó negyedévben már likviditási problémák jelentkeznek a BKV-nál – írták.

Magas infláció

Rámutattak arra is, hogy a mostani adatok alapján az látszik, hogy a magas inflációs adatok következtében az iparűzési adó a tervezetthez képest 14 százalékos növekedést mutat. Ugyanakkor ez a bevétel csak részben képes finanszírozni a megnövekedett kiadási kockázatokat – írták. Az elfogadott javaslat értelmében a költségvetés finanszírozhatósága érdekében a Fővárosi Közgyűlés létrehozza az energia- és gazdasági válság elleni alapot, amelynek bevételei az iparűzési adó, az értékesítések, szolgáltatások és az idegenforgalmi adó többletbevétele, valamint a kamatbevételek többlete a tervszámhoz képest.

Ezt mondják a fideszesek

Bagdy Gábor (Fidesz-KDNP) az előterjesztés vitájában elmondta, hogy egyetértenek az alap létrehozásával, de a demokrácia, az önkormányzatiság elvének megcsúfolásként és hatalomkoncentrációként értékelte azt, hogy a főpolgármester egy személyben dönt majd az alapba várhatóan befolyó 23 milliárd forintról. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes közölte, a keletkező többletbevétel kerül az alapba, és a rendeletben meg van határozva, hogy mire lehet fordítani a befolyt pénzt.

Energiacsomag elfogadása

Karácsony Gergely főpolgármester azt hangsúlyozta: főpolgármesterként a közgyűlési döntéseket fogja végrehajtani. A testület – 26 igennel és 2 tartózkodás mellett – döntött az energiamegtakarítást célzó, az első fővárosi energiacsomagról is. Ennek értelmében két órával hamarabb lekapcsolják a díszkivilágítást, ami várhatóan, éves szinten körülbelül 792 510 kWh energiamegtakarítást eredményez. Ez az augusztus 15-i piaci (285 forint/kWh) villamosenergia árat figyelembe véve mintegy 226 millió forintos költségmegtakarítást jelent – írták.

Külső források

A csomagban szerepel a közvilágítás korszerűsítési program is, amely szerint 2024 végéig körülbelül 19 ezer lámpatest cseréjét tervezik. Ezt követően pedig évente 25-30 ezer lámpatest cseréje valósulhat meg, ha külső források – európai uniós finanszírozás vagy Európai Beruházási Bank hitel – rendelkezésre állnak. Továbbá a fővárosi önkormányzathoz tartozó épületeket nyáron nem lehet 25 Celsius foknál hűvösebbre hűteni, télen pedig 21 Celsius foknál melegebbre fűteni, kivéve az idősotthonokat és az ápolási tevékenységet végző intézményeket.

Ezt írta közösségi oldalán Karácsony Gergely

Az energiacsomag részleteiről a főpolgármester a közösségi oldalán is beszámolt, mint írta: „Azon dolgozunk, hogy Budapest soha ne legyen kiszolgáltatva sem Oroszországnak, sem a változó kormányzati politikának. Ez a legjobb válasz az energiaválságra. Hónapokkal ezelőtt megkezdtük az energiacsomag kidolgozását. Amikor elsőként energiahatékonyságról és energiatakarékosságról beszéltünk, akkor politikai támadás, hazug lejáratás volt rá a válasz. Mára kiderült, nincs más út, csak ez lehet a felelős és okos válasz az energiaválság és a klímaválság egymást erősítő hatásaira.”

Fakitermelés feltételei

A Fővárosi Közgyűlés a fakitermelés feltételeit egyszerűsítő kormányzati szabályozásra reagálva – az erdők védelmében – megtiltották a fővárosban a védett területen lévő erdők tarvágását. Ughy Attila (Fidesz-KDNP) a vitában arról beszélt, hogy az előterjesztés ellentétes Karácsony Gergely napirend előtti felszólásával, amelyben a partnerség fontosságát hangsúlyozta, ugyanis a főváros nem egyeztetett az Agrárminisztériummal a kérdésben. A javaslatot színtiszta politikai előterjesztésnek nevezte, amelynek semmi hatása nincs. Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője elmondta, politikai és jogi kifogásaik is vannak az előterjesztéssel szemben, de mivel fontosnak tartják a zöldterületek védelmét, támogatják a javaslatot. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a szabályozás csupán a fővárosi erdőterületek 0,3 százalékára vonatkozik.

Borzasztó nehéz időszak

Karácsony Gergely napirend előtt arról beszélt: „borzasztó nehéz” időszak következik nemcsak a főváros, hanem egész Magyarország és Európa számára is. Hangsúlyozta: ez a ciklus a válságkezelésről szól, amely a koronavírus-járvánnyal kezdődött, majd jött az energia-, a megélhetési válság, és a rekordmértékű aszályt okozó klímaváltozás. A főpolgármester hangsúlyozta: törekedni kell a partneri viszonyra a közgyűlésben, de a magyar és európai politikában is. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pexels