Rezsitámogatást kapnak a fővárosi önkormányzati cégek dolgozói is – jelentette be a főpolgármester. Karácsony Gergely megígérte a budapestieknek, hogy mindenhonnan elszállítják a szemetet.

Kiterjesztik a támogatást

A fővárosi cégek, hivatalok és intézmények dolgozóira is kiterjesztik a bruttó 200 ezer forintos rezsitámogatást, amit a kukásoknak ígért a fővárosi önkormányzat, jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely főpolgármester. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Segítséget kell nyújtani

A főpolgármester szerint, ha meg akarják őrizni a város mindennapi életét alapvetően meghatározó közszolgáltatásokat, akkor segítséget kell nyújtaniuk a munkavállalóknak a nehéz helyzetben. A főváros is „borzasztó nehéz helyzetben van” az energiaárak elszabadulása és az infláció miatt, és egyelőre nem tudják, honnan lesz forrás a támogatásra, de Budapestnek a lehetőségein túllépve segítenie kell a munkavállalóknak, „hogy ezt a válságot közösen túléljük”

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Heteken belül utalnak

A támogatást heteken belül megkapják az érintett munkavállalók. Azért döntöttek a rezsitámogatás kiterjesztése mellett, mert az energiaválság és a gazdasági nehézségek nem csak az FKF dolgozóit érintik.

Nekik jár majd a támogatás

A támogatás a nem vezető beosztású dolgozókra vonatkozik. A kukások bruttó 120 ezer forintos karácsonyi bónuszának kiterjesztéséről még nincs döntés. Karácsony Gergely szerint a főváros a lehetőségein túl próbál segíteni a munkavállalóinak.

Nincs rá a forrás

„Budapest család minden munkavállalója” részesül a bruttó 200 ezer forintos rezsitámogatásban. Az önkormányzati cégek dolgozói heteken belül megkapják a rezsitámogatást. Hogy erre pontosan honnan lesz forrás, azt viszont még nem tudom” –mondta a főpolgármester, aki szerint lehet, hogy fájdalmas döntéseket kell meghozni a támogatás érdekében.

Általános elégedetlenség

Kiss Ambrus azt mondta, hogy szerinte az általános elégedetlenség pattant ki, amikor az FKF dolgozói sztrájkoltak, a dolgozók nekik mutogatták a rezsiszámláikat.

26 ezren kaphatnak támogatást

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes becslése szerint 5,5 milliárd forintba kerülhet a rezsitámogatás kiterjesztése a fővárosnak. Körülbelül 26-27 ezer dolgozója van a fővárosnak, mínusz a vezető beosztású dolgozók.

Helyreállt a szemétszállítás

Karácsony Gergely azt mondta, hogy Budapesten helyreállt a szemétszállítás rendje, és mindenkinek köszönetet mondott, aki részt vett a helyzet megoldásában. Azt is megköszönte, hogy az FKF dolgozói egy kompromisszumos megoldást fogadtak el.

Mindenhonnan elviszik a szemetet

Igyekeznek ledolgozni a napokban felhalmozódott lemaradásukat a szemétszállítás terén, mindenhol el fogják szállítani a szemetet, ahol ez elmaradt.

15 milliárdos tartozás

Karácsony Gergely azt is mondta, hogy a Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) 15 milliárddal tartozik a fővárosnak. A főpolgármester elképesztőnek nevezte a magyar kormányzat hozzáállását, szerinte a kormány nem akarta megoldani a szemétszállítás problémáját. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ez is érdekelhet

Karácsony Gergely: rezsitámogatási rendszert vezet be a főváros, 48 ezer forintot kapnak a rászorulók

Kiemelt kép: