Mint ahogyan azt a BudapestKörnyéke is megírta lemondott Dorosz Dávid klímavédelmi és fejlesztési főpolgármester-helyettes. A lemondását azzal indokolta, hogy a kormány mindent megtesz, hogy ellehetetlenítse a főváros munkáját, így a következő időszakban minden energiájával a kormányváltásért akar dolgozni a Párbeszéd elnökségi tagjaként. Az alábbi cikkünkben Dorosz Dávid felmondóleveléből emelünk ki részleteket.

Ezzel indokolta a távozását

Mint megírtuk Dorosz Dávid csütörtök este Facebook oldalán jelentette be, hogy lemond főpolgármester-helyettesi posztjáról. A Párbeszéd politikusa, aki egyébként Karácsony Gergely kampányfőnöke is volt, a posztjában azzal indokolta távozását, hogy a kormány teljesen ellehetetleníti a fővárost, éppen ezért a jövőben a kormányváltásért fog aktívan dolgozni.

Erről beszélt a posztjában:

„Az elmúlt egy évben néhány illúziónkat elvesztettük, a kormány nem csak gáncsol, de a kivéreztetés és ellehetetlenítés politikáját folytatja velünk szemben – fogalmazott tegnap a volt főpolgármester-helyettes.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Aljas támadások

„Minden szakmai eredmény mellett politikai választ kell adni az újabb és újabb, egyre aljasabb kormányzati támadásokra, Budapest és általában az önkormányzatok kivéreztetésének romboló politikájára.”

Budapest kifosztása folyik

Arról is ír Dorosz Dávid, hogy „Felelős kormányzás helyett a városok, elsősorban Budapest kifosztása folyik.” Mint fogalmazott, nem nézheti tétlenül, hogy a demokratikus legitimációval rendelkező városvezetés programjával szemben soha semmire meg nem választott kormányzati „megfejtők” akarják megmondani, mit, hogyan és mennyiből fejlesszen Budapest.

Kormányváltás a válasz

„Az elmúlt egy év tanulsága egyértelmű: világossá vált, hogy a kormányzati bosszúpolitikára a válasz a 2022-es kormányváltás lehet csak. Amíg ez a kormány van, addig állandó lesz a támadás Budapest, és budapestiek ellen.”

Megtiszteltetés

A lemondott városvezető barátságos hangvételre váltva szólítja meg Karácsony Gergelyt a levele végén: “Hatalmas megtiszteltetés volt, hogy felkérésedre főpolgármester-helyettesként Budapestért dolgozhattam. De megingathatatlan meggyőződésem, hogy az ország, benne Budapest hosszú távú jövőjét a 2022-es kormányváltás szolgálja a leginkább, a következő időszakban pedig én ennek a célnak az elérésére akarom koncentrálni minden energiámat.”

Egész más állhat a távozása hátterében

Az Index városházi forrása szerint Dorosz távozása mögött egészen más okok állnak, mint amiről a politikus tegnap nyilatkozott. A fővárosi vezetés tudomásuk szerint nem volt elégedett Dorosz munkájával, ennek pedig az egyik legláthatóbb jele az volt, amikor a Lánchíd felújításának tervezési munkálatait Karácsony Gergely elvette tőle, helyette pedig Tüttő Katára bízta.

Bizalomvesztés

Az Index azt írja, hogy a Dorosszal szembeni bizalomvesztés abból is látszott, hogy Karácsony nemrégiben a főpolgármester-helyettesének portfóliójához is hozzányult, amelyből a zöldterület fejlesztésének ügye átkerült a párbeszédes politikustól a momentumos Kerpel-Fronius Gáborhoz. 

Nem fogják pótolni

A lap azt is megtudta, hogy Doroszt nem fogják pótolni, a még megmaradt portfólióját a megmaradt négy helyettes között osztják szét. Egyébként a főpolgármestert rendszeresen kritizálták is, amiért ennyi helyettese volt, miközben a főváros költségvetése komoly bajban van a kormányzati elvonások, valamint a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság miatt is. 

Kiemelt kép: Dorosz Dávid