Állítólag már a főpróba sem sikerült jól pénteken. A Párbeszéd magyarázatot adott: túl nagy az érdeklődés az ellenzéki előválasztás iránt.

Már tegnap is rossz volt

Az Ugytudjuk.hu portál szombat reggel arról értesült, hogy már a pénteki teszt során összeomlott az ellenzéki előválasztási informatikai rendszere, ennek ellenére azt szombaton mégis használni kezdték, így az ismét leállt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ez siker

A kezdeti nehézségekre a Párbeszéd szombaton közleménnyel reagált, a párt állítása szerint “minden várakozást felülmúlóan nagy számbat jelentek meg szombat reggel az előválasztáson a szavazni vágyók, ez pedig a magyar demokrácia fontos sikere”.

Napi 300 ezer érdeklődő olvasó! A BudaPestkörnyéke.hu a 11. legolvasottabb hírportál lett Magyarországon. Részletek itt. Közben ne hagyd ki a napi programajánlatunkat sem, mert Budapesten és környékén mindig történik valami. Ide kattintva megnézem a friss programokat.

 

 

Felfüggesztés

Közlésük szerint az Országos Előválasztási Bizottság a folyamatok áttekintése során úgy döntött, hogy a megfelelő bővítés és a szavazás zavartalansága érdekében két órára felfüggeszti a szavazást.

Ő még nem tudta pontosan

Fekete-Győr András, a Momentum miniszterelnök-jelöltje az oldalára feltöltött videóban azt mondta: olyan sokan szavaztak az országban reggel, hogy a mesterséges intelligencia azt hitte, hogy hackertámadás alatt van a rendszer, emiatt blokkolta a szervereket.

Mennyit tud egy sajtós?

Az Indexnek az egyik ellenzéki párt sajtósa nem hivatalosan annyit tudott mondani, hogy a továbbiakról a hat szervező párt közös közleményt fog kiadni.

Tanácstalanság

Név nélkül az egyik ellenzéki párt politikusa az Indexnek azt mondta: jelenleg nem merne nyilatkozni arról, hogy hackertámadás történt-e, vagy sem, mivel a rosszindulatú (tudatosan előidézett) és a valós (túlzott érdeklődés) túlterhelésnek is hasonlóak a jelei.

Akkor most megtámadták őket?

Az Országos Előválasztás Bizottság kora délutáni közleménye szerint ismeretlen eredetű, tömeges terhelés érte a háttérrendszert. Nem sima túlterhelés, hanem egy összetettebb, több lépcsőből álló visszaélés történhetett. Hétfő reggel folytatódik az előválasztás.

Karácsony is megszólalt

Úgy látszik, vannak, akik meg akarják akadályozni, hogy éljünk demokratikus jogunkkal: számos jel utal arra, hogy az előválasztás rendszerébe kívülről hatoltak be – ezt már Karácsony Gergely posztolta a közösségi oldalán. A Párbeszéd előválasztási miniszterelnök-jelöltjét Dunakeszin érhette a rossz hír.

A főpolgármester posztja

Később Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnökjelölt-jelöltje videoüzenetben közölte, illetéktelenek hackertámadást intéztek az előválasztás informatikai felülete ellen, ezért csak hétfőn folytatódhat a jelöltkeresési folyamat a jövő tavaszi országgyűlési választásokra – írja az Infostart.