Elindult a megújult Mol Bubi budapesti közbringarendszer csütörtök délután. Az új kerékpárok súlya 21,4 kilogramm, így 3,1 kilogrammal könnyebbek a régi biciklinél. A rendszerben 1200 kerékpár lesz, de ezt a mennyiséget csak fokozatosan érik el, jelenleg mintegy 800 érhető el a város 158 pontján

A főpolgármesternek tetszik

Karácsony Gergely főpolgármester az átadás alkalmából tartott sajtótájékoztatón elmondta, hét éve indult a Mol Bubi, így már itt volt az ideje, hogy megfiatalítsák, okosabbá, „menőbbé” tegyék a rendszert. Hangsúlyozta, minden városvezetőnek az a dolga, hogy alternatívákat nyújtson a közlekedésben, s ebben nagy szerep jut az úgynevezett megosztott közlekedési eszközöknek, amelyeket minden városlakó használhat. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kevésbé döcögnek

Az új kerékpárokról elmondta, könnyebbek, mint a régiek, és már fújt, defektmentes gumikkal szerelték fel őket, így komfortosabbak és könnyebb hajtani is a járműveket. Ugyanakkor könnyítettek a kölcsönzési procedúrán is – tette hozzá.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Része a közösségi közlekedésnek

A főpolgármester jelezte azt is, azon dolgoznak, hogy az új Mol Bubi része legyen a fővárosi közösségi közlekedésnek, sokkal többen használják, ezért megtartanák a koronavírus-járvány idején bevezetett olcsóbb díjazást.

Élhető Budapest

Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója azt mondta, cége innovatív megoldásokkal próbál hozzájárulni ahhoz, hogy a főváros mindenki számára élhetőbb legyen.

Gyorsabbak és csengő is van rajtuk

Az elmúlt hét év alatt – a vezérigazgató szerint – rengeteg visszajelzést kaptak arról, hogy mivel lehetne a rendszert javítani. Ezek között megemlítette, hogy az új biciklik gyorsabbak, valamint kosárral és csengővel is fel vannak szerelve. Az új Mol Bubi applikáción keresztül ráadásul minden elintézhető, így nincs szükség többé személyes ügyintézésre – tette hozzá.

Érezhető különbség

Pantl Péter, a Mol-csoport kommunikációs igazgatója a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, érezhető lesz a különbség az új és a régi rendszer között, hiszen jelentősen megújult a Mol Bubi. Reményét fejezte ki, hogy nemcsak a városlakók, de a turisták is örömmel fogadják majd a közbringarendszert.  

3 kilóval könnyebb

Borsi Dávid, a BKK kommunikációs vezetője elmondta, az új kerékpár súlya 21,4 kilogramm, így 3,1 kilogrammal könnyebb a régi biciklinél.

1200 új bringa

A rendszerben 1200 kerékpár lesz, de ezt a mennyiséget csak fokozatosan érik el, jelenleg mintegy 800 érhető el a város 158 pontján. Hozzátette, a teljes mennyiséghez egy 400 darabos extra keretet is biztosítanak, így a rendszer bővíthető.

Virtuális dokkoló

A BKK terve az, hogy virtuális dokkolókkal bővítik a hálózatot, aminek az a lényege, hogy nincs szükség fizikai állomásokra, hanem GPS-lokáció alapján meghatározott helyszínekről lehet felvenni és letenni a kerékpárokat. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Karácsony Gergely kipróbálja az új Bubit – Forrás: Facebook/Karácsony Gergely