A főpolgármester szerint óriási a baj, kilátástalan helyzetbe hozza Budapestet a válság és a kormány járványügyi akcióterve. A kerületi polgármesterek szerint nem az önkormányzatoktól, hanem az uniós és állami forrásokból meggazdagodott vállalkozásoktól kellene pénzt elvonni.

Gulyás Gergely a szombati Kormányinfón jelentette be a kormány járványügyi akciótervét. Ennek egyik pontja, hogy önkormányzatoktól elvonják a gépjárműadóból származó adóbevételt.

A BudaPestkörnyeke.hu ebben a cikkében írt részletesen a járványügyi akciótervről.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

„Ennél sokkal nagyobb a baj” – így reagált Karácsony Gergely az Indexnek a bejelentésre.  

A főpolgármester szerint a főváros nemcsak legnagyobb létező kulturális, múzeumi, színházi, vendéglátóipari, vagy turisztikai bevételcsökkenést szenvedi el ebben a szezonban, de a jövője is kilátástalan a válság miatt.

A főpolgármester szerint éppen ezért nem az adóbevételek elvonása, hanem a kiseső jövedelmek pótlása lenne az egyetlen értelmezhető kormányzati szándék, főleg, hogy az önkormányzatok végzik az idősek és szociális gondozottak ellátását.

Az ellenzéki polgármesterek is tiltakoznak

„Támogatjuk, hogy a kormány válságkezelése nagyságrendjében is reagáljon végre a gazdasági és szociális válság súlyosságára. Csalódást kelt azonban, hogy ma a kormány egy igazságtalan megszorító csomaggal kezdte a válságkezelés második ütemét” – írja közös közleményben tizennégy fővárosi ellenzéki polgármester.

A polgármesterek azt írják, azért igazságtalan a megszorítás, mert a felsorolásból feltűnően kimaradtak azok a gazdasági szereplők, akik az elmúlt években szinte kizárólag állami és uniós forrásból tettek szert hatalmas vagyonokra, és kimaradt a kormány által Budapesten megvalósítani kívánt, zömében sportcélú látványberuházások átgondolása is.

„Az megszorítás, hogy a kormány újabb bevételeket akar elvenni az önkormányzatoktól, mert veszélyezteti, helyenként ellehetetlenít az önkormányzatok járvány elleni védekezését és szociális válságkezelését. A forráselvonás megnehezíti az egészségügyi ellátásban, az idősgondozásban, a gyermekétkeztetés biztosításában végzett munkát. A kormány lépésének kárvallottjai éppen azok a rászorulók lesznek, akiknek most különösen nagy szükségük lenne a segítségre lakóhelyükön” – írják a közleményükben a kerületi vezetők.

Kiemelt kép: