Csütörtökön kora délután ismét megkülönböztető jelzést használó járművet ért baleset Budapesten. Ezúttal a BKV zavarelhárító Skodája volt az „áldozat”, a Hungária körút 10. kerületi szakaszán, a Hős utcai jelzőlámpás kereszteződésben.

Fékezés nélkül

A Skodát vezető fiatal férfi épp egy esethez sietett, a Hős utcából a Százados út felől akarta keresztezni a Hungária körutat. A jelzőlámpa a Puskás Stadion felől érkező forgalomnak mutatott zöldet, a külső és a középső sávban közlekedő járművek ezért megálltak, hogy átengedjék a szirénázó Skodát, azonban a belső sávban tempósan haladó KIA Ceed kombi vezetője nem vette észre a zavarelhárító autót és fékezés nélkül a bal oldalába hajtott. A BudapestKörnyéke.hu legfontosabb híreit ide kattintva éred el!

Fotó a helyszínről:

Megpördült

A Skoda hátulja az ütközés következtében a levegőbe emelkedett, majd az autó megpördülve a gyalogátkelőn keresztül a villamosmegállóhoz sodródott, szerencsére közben senkit sem sodort el. A KIA pedig a karambol után balra kitért és egy acél villanyoszlopnak csapódott.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Helyszíni felvétel:

Kinyíltak a légzsákok

A légzsákok mindkét autóban kirobbantak, a Skodában oldalt, a KIA-ban az első kettő, a két sofőr nem is sérült meg, azonban a Ceed jobb első ülésen utazó, mindenórás állapotos hölgy alhasi fájdalmakra panaszkodott, őt a mentők kórházba szállították.

Fotó a helyszínről:

Jöttek a tűzoltók

A fővárosi hivatásos tűzoltók is a helyszínre vonultak, majd áramtalanították a KIA-t, illetve segítettek félretolni a Skodát. Az 1-es és az 1A villamos a Népliget M és a Puskás Ferenc Stadion M között bő egy órán keresztül nem közlekedett, a kimaradt szakaszon pótlóbusszal lehetett utazni.

Helyszíni felvétel:

Mentő és taxi ütközött

Amint azt a BudaPestkörnyéke.hu is megírta egymásba ütközött egy mentőautó és egy taxi Budapesten, a Bécsi út 2. kerületi szakaszán, a Cserfa utcánál, szeptember 12-én, kedden. Információink szerint a Mercedes Sprinter esetkocsi megkülönböztető fény- és hangjelzést használva haladt lefelé a Cserfa utcán, a Lajos utca irányába. A sofőr vélhetően nem győződött meg arról, hogy a főútvonalon biztonságosan keresztül hajthat, így a balról, a Kolosy tér felől érkező taxi a mentő jobb oldalának csapódott. 

A villamossíneken állt meg a taxi

Elnézést kért a mentős

A Sprinter kifarolt, megbillent, majd a Cserfa utcába borult, keresztben lezárva az utcát. Szerencsére sem a mentőautó személyzete, sem a taxi középkorú férfi sofőrje nem sérült meg (beteget, illetve utast egyik sem szállított), az esetkocsi vezetője azonnal elismerte a hibáját, még a helyszínen elnézést kért a taxistól.

Szerencsére a zebránál nem volt senki

Mentő és személyautók ütköztek

Egy hónapja írtunk arról, hogy zárták a Ferihegyi repülőtérre vezető utat, miután összeütközött két autó és egy mentőautó az Üllői úton, a Határ úti metrómegálló közelében – közölte akkor a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Ittas lehetett

Az elsődleges információk alapján a balesetben érintett Honda az Üllői út felől érkezett, úgy tudjuk, hogy a sofőrje alkoholt fogyasztott, mielőtt volánhoz ült. Talán ezért nem vette észre időben a megkülönböztető fény- és hangjelzéssel érkező mentőautót.

Nem vette észre időben

A mentő éppen egy állapotos nőt szállított a kórházba. A Honda előtt haladó autók a jobbkanyar után lassítottak, majd megálltak, ezt azonban a balesetet okozó sofőr sajnos későn észlelte a kanyarból kijövet. A BudapestKörnyéke.hu legfontosabb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép és belső fotók: Helyszíni felvételek – Forrás: G.K.