Vácott a Sajdik Ferenc Gyűjteményben karikatúrás programok várják az egész családot, a Budapest Parkban elsősorban a gyerekeket. Az európai közös vonat ma a Keletiben várja a vasúti közlekedés megszállottjait, a csákvári Geszner ház új kertje a kastély- és természetkedvelőket. a Misztrál együttes zenéjét a Márai Sándor Művelődési Házban élvezhetjük.

Karikatúra nap Vácott

A Sajdik Ferenc Gyűjtemény egész napos gyerekprogramokkal, koncerttel várják az érdeklődőket, egész nap neves portrékarikaturisták rajzolják le az arra vállalkozókat.

Sajdik Ferencre is emlékezve

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Pöttömkert a Budapest Parkban

Szeptember 19-én az Xtra Fesztet a gyerekek részére szervezett Pöttömkert elnevezésű esemény zárja, ahol többek között bábszínházzal, környezettudatos játékokkal és a Farkasházi Réka és a Tintanyúl koncertjével várják a fesztivál szervezői a legfiatalabb korosztályt.

A Magyar Örökség Díjas együttes koncertje

Regejáró Misztrál Művészeti Klub

A Magyar Örökség Díjas Misztrál együttest a Márai Sándor Művelődési Házban hallhatjuk. Magyar és külföldi költők versei, valamint népdalfeldolgozások szerepelnek repertoárjukon. Megzenésítéseik forrása a magyar népzenei hagyomány, amelyet gyakran ötvöznek a ma divatos világzenei irányzatokkal is.

Séta az Eszterházy birtokon

Kulturális Örökség Napja Csákváron

Ez alkalommal vezetett sétára kerül sor a Geszner –házban és a parkban, az egykori gróf Eszterházy birtokon. Az épület bejárása során nemcsak az épület történetével ismerkedhetnek meg az érdeklődők, hanem az épületben működő természettudományi kiállítással és a Geszner-parkkal is. A Park kultúrtörténeti és természeti értékeit tanösvény is bemutatja.

Európai közös vonata a Keletiben

A vasút 2021-es európai évének alkalmából üzembe állított Connecting Europe Express nevű különleges járat szeptember 2-án indult el a lisszaboni állomásról. Öthetes útja során a vonat több mint 100 városban áll meg, és október 7-én érkezik meg Párizsba. Az expressz a tervek szerint szeptember 19-én délelőtt érkezik Budapestre a Keleti pályaudvarra.

Kiállítás a pályaudvaron

A fenntartható és környezetbarát vasút

A különvonattal a szervezők a vasúti közlekedésre hívják fel a figyelmet. A kezdeményezés célja, hogy megmutassa, hogy a vasút fenntartható, környezetbarát közlekedési mód, amely összekapcsolja az embereket és a gazdasági szereplőket. A nagyközönség az Európát Összekötő Expressz két kocsijába is felszállhat: a kiállítási kocsikban információs füzetek, térképek, poszterek, grafikák mutatják be az európai közlekedési hálózatot, valamint az Unió vasútbarát közlekedéspolitikáját.

Ingyenes programajánló

A BudaPestkörnyéke.hu hírportált az akkreditált magyar reklámpiaci mérés (Gemius) szerint a forgalmas időszakokban már naponta 220 ezren olvassák. A programajánlókat tehát nálunk tényleg sokan látják. Jó hírünk van! Ha neked is van programajánlatod, szervezel egy rendezvényt, az éttermed új étlappal rukkolt elő, küld el nekünk az infókat és ingyen megjelentetjük, hogy tényleg sokan tudjanak róla. Fontos és hasznos infók programszervezőknek itt!

Kiemelt kép: Facebook/Sajdik-gyujtemeny