Magyar rendőrök rohamoztak meg egy EasyJet repülőgépet a budapesti repülőtéren, mert furcsán, agresszíven viselkedett egy brit férfi.

Törökország volt az úti cél

Az EasyJet repülőgép Manchesterben szállt fel, úti célja pedig a törökországi Antalya volt, de a tengerparti várost nem tudta elérni. A hírek szerint az utasok két órát töltöttek a földön Budapesten, mert a járat kényszerleszállást hajtott végre, a lépésre egy férfi agresszív viselkedése miatt volt szükség. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Sokat ivott

Egy férfi valószínűleg túl sok alkoholt fogyasztott, ezért bánhatott nem megfelelő módon a légiutaskísérőkkel.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Megtapsolták a rendőröket

Az esetről felvétek is készült, hallható és látható, ahogy az utasok megtapsolják az intézkedő rendőröket.

Két órás késéssel repült tovább

A kényszerleszállás után Budapesten a helyi rendőrök már a kifutón vártak, majd mikor eltávolították az utast a gépről, az utasok együtt éljenezni kezdtek. Az akciót követően a gépet megtankolták, és 2 órás késéssel folytathatta útját Antalya felé.

Januárban is megtörtént

A BudaPestkörnyéke.hu januárban írt arról, hogy a Ryanair légitársaság London-Bukarest járatának le kellett szállnia a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren egy renitens utas miatt. A rendőrség kivonult és a leszállást követően intézkedett a helyszínen. A repülőgép a rátankolást követően folytatta útját.

Agresszív volt

A rendőrség azt közölte, a Liszt Ferenc Repülőtéren 2023 január 10-én 17 óra 15 perckor a London-Bukarest között közlekedő utasszállító repülőgép menetrenden kívüli leszállást hajtott végre, mert a repülőgép egyik utasa, egy román állampolgárságú férfi agresszívan viselkedett.

Már vizsgálják is

A leszállást követően az utast a rendőrök előállították. Vele szemben a rendőrség vizsgálatot indított.

Brüsszelből Bukarestbe tartott

Két héttel korábbam az FR 2101-es számú járatot teljesítő 737-800-assal műszaki probléma történt. A repülő ezért kedden este 7 óra előtt kényszerleszállást kezdett meg Budapesten.

Földet ért a gép

A repülőgép Ferihegyen sikeresen leszállt. A Repülőtéri Hivatásos Tűzoltóparancsnokság egységei meg is kezdték a repülőgép átvizsgálását a futópályán. Minderről az AIRportal.hu Facebook oldala számolt be. Az egyik kommentelő szerint a leszállás után üzemanyagszivárgást jelentettek a pilóták. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció. Fotó: MTI