Vegyes halmazállapotú csapadék, főleg eső, havas eső, havazás, néhol rövid ideig ónos eső is esett ma az agglomeráció területén. Több helyen közlekedési balesetek okoznak torlódást. Szentendrén például kerítésnek ütközött egy busz.

Északnyugat felől érkezett a csapadék, fél hét óta a főváros térségében is esik, az agglomeráció útjain lassúbb haladásra kell készülni.

Havazás lassítja a közlekedést a fővárosban, több járat terelve jár vagy el sem indul – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Egyáltalán nem jár a 149-es busz, a 155-ös pedig a Zugligeti út és a Dániel út között nem közlekedik. A 91-es, a 191-es és a 291-es busz terelve jár, nem érinti a Margit körút megállót.

Nagyon sok baleset történt az utakon néhány óra alatt. Szentendrén a Római Sáncnál kerítésnek hajtott egy busz, közölték a helyi tévé Facebook-oldalán. Egy szemtanú azt írta, hogy a férje élete valószínűleg néhány percen múlt, mert épp a baleset előtt akarta ott eltakarítani a havat – írja az Index.

A Útinform friss adatai szerint az M1-es autópályán, Hegyeshalom felé Tatabányánál az 55-ös és az 56-os km között a külső sávot lezárták, lelassult a forgalom. Az ellenkező oldalon pedig, Budapest felé a 49-es km-nél egy baleset miatt csak a külső sáv járható.

Pest megyében a 10-es főúton, Pilisvörösvárnál is elakadt kamionok miatt készüljenek rendőri irányításra.

Ugyancsak nehezen járható a 2-es főút Katalinpuszta és Rétság között. Az M2-es autóút végén, a 2-es főút felé a 48-as km-nél is egy kamion vesztegel a külső sávban, ez okozza a lassabb haladást.

A 31-es főúton, Budapest és Maglód között korábban egy rendőrautó teherautóval karambolozott. A 26-os km-nél a fél útpályát lezárták.

Az agglomerációban a Perbál és Pilisjászfalu közötti úton az emelkedőkön a kamionok nehezen tudnak csak felhajtani, ez okozza a lassulást.

Kiemelt kép: Kerítésnek ütközött busz Szentendrén – Fotó: Facebook/TV Szentendre