Több száz dolgozó vonult a Volánbusz budapesti székháza elé a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet felhívására. A buszsofőrök idén és jövőre is húsz-húsz százalékos alapbéremelést szeretnének kiharcolni, mert a mostani 1650 forintos órabért megalázóan alacsonynak tartják.

Eddig tartott a türelem

A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) vezetője, Dobi István elmondta: már két évtizede várnak arra, hogy annyit keressenek, mint az uniós kollégáik. A Volánbusz vezetése az idén 10, jövőre pedig 5 százalékos béremelési javaslatot tett, de ezt nem írták alá, mert azt szeretnék, hogy idén és jövőre is 20-20 százalékkal emeljék a fizetéseket.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

15-16 óra naponta

A szakmabeliek nem titkolják: előfordul, hogy 15-16 órát is kell vezetniük egy nap, amiből azonban csak 10-12 órát számolnak el nekik azóta, hogy bevezették az úgynevezett rendelkezésre állási időt. A mostani 1650 forintos órabér ráadásul megalázóan alacsony a szakszervezet szerint.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kártérítési eljárások

És itt még nincs vége a problémáknak. A munkavállalókat kártérítési eljárások is terhelik, ami azt jelenti, hogy kétmilliós kár felett 10 százalékot a dolgozóra terhelnek, miközben egy 80 milliós eszközt vezetnek, és egy kisebb kár is elérheti ezt az összeget. Ideőrlő nap mint nap ezzel a tudattal a volán mögé ülni – állítja az érdekképviselet.  

Hétfő volt a határidő

A szakszervezet képviselői a hétfői napot adták meg határidőnek, amíg leülhet velük a cégvezetés. Ellenkező esetben bejelentik a sztrájk előkészítését. Kiderült: a Volánbusz vezetése több mint egy hónapja nem tárgyalt velük, még a követeléseiket sem vették át.

Sztrájk esetén…

Ha sztrájkra kerül sor, az elégséges szolgáltatásnak eleget tesznek, de nem tankolják meg a buszokat, nem takarítják ki a belső terüket, és annak a jogi lehetőségét is megvizsgálják, hogy megtagadják a jegykiadást.

A kukások kiálltak magukért

Dobi István biztatónak nevezte, hogy a fővárosi kukások kiálltak magukért, és eredményt értek el. Ahogy arról a BudaPesteskornyeke.hu hírportál is beszámolt, a Budapesti Közművek keretében önállóan működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízióban október 4-én kedden reggel munkabeszüntetés kezdődött. Az FKF Ecseri úti telephelyén több százan nem vették fel a munkát. Másnap négy telephelyről sem indultak el a szemétszállító kocsik reggel.

Megállapodtak

Az intenzív egyeztetések eredményeként két nappal később aláírták azt a megállapodást, mely rögzíti a munkáltató által vállalt juttatásokat, a munkavállalók képviselői pedig vállalták, hogy október 7-én péntek hajnalban kivonulnak hulladékbegyűjtésre.

Bruttó 200 ezer forint rezsitámogatás

Azóta az is kiderült, hogy bruttó 200 ezer forint rezsitámogatást kap minden fővárosi cég dolgozója. Budapestnek a lehetőségein túllépve segítenie kell a munkavállalóknak, “hogy ezt a válságot közösen túléljük” – fogalmazott Karácsony Gergely főpolgármester.  A támogatás a nem vezető beosztású dolgozókra vonatkozik.

Mi a dolga a szakszervezetnek?

Érdekes jelenet játszódott le a kukások „vadsztrájkja” alatt: Egy szakszervezeti vezető azt mondta a dolgozóknak, vegyék fel a munkát, különben kirúgják őket. Az egyik dolgozó azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a szakszervezet dolga a dolgozók képviselete, nem pedig a munkáltató érdekeinek a képviselete a dolgozókkal szemben.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.