A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai a társadalmi felelősségvállalás jegyében ismét vért adtak; ezúttal a vérkészlet csökkenése miatt szerveztek rendkívüli véradónapot.
A rendőrök szolgálati feladataik mellett elkötelezettek a véradás mellett. Idén már négy alkalommal – legutóbb két hete adtak vért.
Azonban a vérkészlet csökkenése miatt 2020. augusztus 27-én egy busznyi rendőr ment és adott vért a Magyar Vöröskereszt Arany János utcai központjában.
Az ötödik véradó napon közel hatvan rendőr és rendvédelmi alkalmazott adott vért.
Szolgálati közlemény: Az erősebb napokon olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, HVG vagy a Blikk. A Budapest Környékét minden felületen eléred. A szomszédaid, a vevőid és az ügyfeleid is minket olvasnak. Köszönjük, hogy te is itt vagy! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!


Ebben az évben eddig a Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatásos és rendvédelmi igazgatási alkalmazott állomány – 682 fő – több mint 300 liter vért adott, amivel szükség esetén több mint 2 ezer ember élete is megmenthető.
Kiemelt kép: Police

