„Búcsúzunk néhány telefonfülkétől. Örömhír, de én szívem szerint búcsúznék az összestől. Vagy valami művészeti értékkel bíró tárggyá alakítanám őket. No, de becsüljük a kicsit is!” – kezdte bejegyzését Soproni Tamás, Terézváros momentumos polgármestere.

Piszoárként és kocsmapultként működnek

„A Telekommal folytatott levelezést követően tegnap kaptunk tájékoztatást arról, hogy noha nem tervezik csökkenteni az üzemelő telefonkészülékkel felszerelt fülkék számát, legalább azokat leszerelik, amelyeket készülék híján leginkább piszoárnak és kocsmapultnak használtak. Ilyen van például a Teréz körúton és a Podmaniczky utcában is” – írja a polgármester, majd így fogalmaz:

Ezt mondja a Telekom

„A Telekom is tisztában van vele, hogy a Teréz körúti telefonfülkéket az átlagosnál többször rongálják és szennyezik különböző módokon, így vállalták, hogy havi 1 helyett 2-szer fogják takarítani őket. Ez kedves, de elégségesnek nem nevezném.” A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A Teréz körút

A problémáról persze nem „egyszemélyben” tehet a Telekom, hiszen az NMHH hatósági határozata írja elő, hogy adott településen hány nyilvános készüléket kell üzemeltetni: Budapesten 569 darabot. Persze az, hogy ebből közel 30 a Teréz körút körülbelül 1 kilométeres hosszában van elhelyezve, gyaníthatóan a telefonfülkék autóforgalom felé eső részén található reklámfelületek miatt lehet jövedelmező a Telekomnak.

Alig használják

„A kihasználtság miatt biztosan nem: egy nyilvános készülék átlagos havi használati ideje kevesebb mint húsz perc, tehát kimondható, hogy semmi értelmük sincs megtartani őket.”

Kártyás készülékek…

„Persze az alacsony kihasználtság nem meglepő, hiszen vannak ezek között kártyás készülékek. Kérem?!” – fogalmaz a posztban Soproni Tamás.

Hadat üzent

„Szóval az értelmetlen telefünfülkék leszereléséért folytatott küzdelmet folytatjuk” – közölte a polgármester, majd azt írta: „Kezdeményezni fogjuk a kormánynál, hogy településenként (különösen a fővárosban) kevesebb nyilvános telefonkészülék fenntartását írják elő.”

Ajánlat a Telekomnak

„Együttműködés keretében felajánljuk a Telekomnak, hogy a nyilvánvalóan fenntarthatatlan körúti fülkék közül átvennénk néhányat, hogy a lakókat bevonva közterületi művészeti alkotássá alakítsuk őket. Felajánljuk a Telekomnak, hogy megfelelő kompenzációért, egy megállapodás keretében a jövőben mi takarítjuk és tartjuk fenn a terézvárosi fülkéiket a jelenlegi alvállalkozójuk helyett.” A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt a teljes bejegyzés:

Kiemelt kép: Soproni Tamás Fb