Amint arról a BudapestKörnyéke.hu is beszámolt véget ért Palik László és Marsi Anikó kapcsolata. Sőt, mostanra a páros mindkét tagja más oldalán találta meg a boldogságot. Marsi Anikóról már napokkal ezelőtt kiderült, hogy Szulák Andrea exe mellett talált rá a szerelem, nemrégiben pedig Palik László szerelmi élete kapcsán is új információk láttak napvilágot. Mint kiderült az Exatlon forgatásán esett szerelembe egy nála jóval fiatalabb lánnyal, mostanra pedig már azt is tudni lehet, hogy Cservenák Alexandráról van szó, aki a sportreality második évadában tűnt fel.

Éles váltás

Még mindig döbbenten áll a fél ország azelőtt, hogy az álompárnak gondolt Marsi Anikó és Palik László szinte egyik pillanatról a másikra szakítottak egymással másfél évtized után. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Új szerelem

A páros tagjai között a hírek szerint hosszú ideje gondok lehetettek, ám az ország legnagyobb bulvárlapjai a minap megtudták, Palik László szívét egy szemtelenül ifjú hölgy hódította meg.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Lánya lehetne

A Blikk információ szerint Palik az új szerelemet a TV2 Exatlon Hungary című műsorának köszönheti, ugyanis ott ismerkedett meg a nála évtizedekkel fiatalabb új kedvesével. A sztár egy a sportreality egyik korábbi versenyzőjébe lett szerelmes, akivel korábban hónapokig forgatott együtt.

Fontos a család

Úgy tudni, az igen érett gondolkodású hölgy azonnal megtalálta a közös hangot Palikkal és Marsi Anikóval közös gyermekeikkel, mivel enélkül esélyes se lenne a kapcsolatnak. „Már egy ideje együtt vannak, s Palik gyerekei is ismerik már – árulta el a napilap informátora pár nappal ezelőtt.

Cservenák Alexandráról van szó

Mostanra pedig már az is kiderült, hogy a Cservenák Alexandra az, aki elrabolta Palik László szívét. A fiatal hölgy gyerekek táboroztatásával is foglalkozik, mindeközben személyi edzőként tevékenykedik. Alexandra rendkívül dekoratív, így egyáltalán nem furcsa, hogy megakadt rajta Palik László szeme. A Blikk információi szerint azonban kettejük között csak a műsor után szövődtek lángoltak fel köztük az érzelmek. Alexandra a legutóbbi évadban már a stáb tagjaként utazhatott a paradicsomi forgatási helyszínre, a Dominikai Köztársaságba.

Alexandra 30 évvel fiatalabb Paliknál

Kereste a boldogságot

„Bár időnként úgy tűnt, mintha másként tekintenének egymásra, akkor még a nagy nyilvánosság és a kollégák is úgy tudták, Palik László boldog házasságban él. Persze, azóta kiderült, hogy ez nem igaz, és ugyan a Marsi Anikóval való szakítása csak alig néhány hete derült ki, a házasságuk már jó ideje romokban volt, így nem meglepő, hogy a műsorvezető kereste a boldogságot” – árulta el a Blikknek egy stábtag.

Nehéz összehozni a találkákat

„Nem egyszerű mostanában megoldani számukra, hogy találkozzanak, Alexandra ugyanis az elmúlt napokban Gyula mellett táboroztatott gyerekeket, egyébként meg Szegeden él, oda köti az edzői munkája és a számára nagyon fontos fogyatékkal élő testvére is ott van, így nem tudnak annyit találkozni. Laci pedig most, hogy szünidő van, próbál minden egyes percet a fiúkkal tölteni, ráadásul lassan elkezdődnek az újabb Exatlon-szezon előkészületei, így lesz dolga azzal is.” – mondta a lapnak a páros egy közeli ismerőse.

Marsi Anikó is boldog

Ahogy a BudaPestkörnyéke.hu is korábban megírta, a még mindig bombasztikus formában lévő Marsi Anikóra is rátalált a szerelem. A TV2 híradósa Szulák Andrea volt párja, Gábor mellett találta meg a boldogságot.

Andi kiakadt

Az énekes-színésznő az utóbbi napokban számos meglepő Instagram üzenetet osztott meg a saját oldalán, szerint a műsorvezető és annak vagyona komoly veszélyben van, mivel volt párját egy aranyásónak tartja

Ezt írta a színésznő!

A mai hírek margójára… ahol még vannak tehetős elhagyott lövészárkok, ott lehet tartani tőle, hogy ő felüti a fejét. Nincs több mondanivalóm.

Pedig szépen indult

Mint ismert, Marsi Anikó és Palik László kapcsolata 2005-ben kezdődött, majd nagyon gyorsan komollyá vált. A gyerekeik születése után pár évvel a házaspár eltűnt a nyilvánosság elől, nagyobbik kisfiuk egészsége érdekében Spanyolországba költöztek.

Marsi Anikó és Palik László
Marsi Anikó és Palik László

A munka volt az oka?

Marsi Anikó öt évvel ezelőtt ajánlatot kapott a TV2-től, elfogadta. Aztán három évvel később Palik László is csatlakozott a csatornához, minden évben fél évet Dominikán töltve az Exatlonnal, amely alaposan megnehezítette, hogy megmentsék a házasságukat –írja a Bors. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Palik László – Forrás: TV2