Csütörtöktől, azaz mától várja a közönséget az idei Sziget fesztivál. Az idén 30 éves kulturális rendezvényen mások mellett az Imagine Dragons, David Guetta és Billie Eilish is fellép. A Sziget hat napon át, augusztus 15-ig tart az óbudai Hajógyári-szigeten. Hatvankét országból érkeznek fellépők mintegy negyven programhelyszínre, a közönség több mint száz országból jön.

Világsztárok

Az idei fesztivál világsztárjai közé tartozik Billie Eilish, aki először lép magyar közönség elé, mellette eljön a Florence + The Machine, az Imagine Dragons, David Guetta, a Mumford & Sons, Lorde és Macklemore is. Szintén a nagyszínpadon zenél Sam Fender, a Foals, Yungblud, Arlo Parks és Caroline Polachek. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Party Aréna

A második legnagyobb zenei helyszínen, a több mint tízezer fő befogadására alkalmas FreeDome sátorban mások mellett Bonobo, Youngr, a Moderat, SG Lewis és a Viagra Boys ad koncertet. A Party Arénában partybrandek mutatkoznak be, az underground elektronikus zenének otthont adó Colosseumban Jeff Mills, Sven Väth és Dixon is színpadra lép. KAPCSOLÓDÓ: Közlekedés, ingyen víz, jóárasított főtél: itt van minden, amit a holnap startoló Sziget fesztiválról tudni kell

Érkeznek a fesztiválozók:

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Számos újítás

„Számos újítással jelentkezik a Sziget. Cél, hogy a pandémia után visszaszerezzük a vezető pozíciót az európai fesztiválpiacon” – mondta korábban Kádár Tamás, a rendezvény főszervezője. Idén több helyszín új dizájnt kapott, visszatért a népszerű és egyedi Art of Freedom, díszbe borult a Szigetre bevezető K-híd, hatvan kilométernyi fényfüzér, nyolcezer dekor izzó és negyven óriási lámpa teszi látványosabbá az éjszakai fesztiválozást.

Feltörekvő tehetségek

Idén helyet cserélt a feltörekvő tehetségeknek helyet adó Európa Színpad és a világzenei helyszín, a Global Village. A hip-hop és a rap előadók a dropYardon lesznek, a Sztereo Színpadon a retro zenék hallhatók, a Music Boxban a dalszerző-énekesek, a Magic Mirror a filmek és a zenék mellett kerekasztal-beszélgetéseket, stand-upot kínál. A modern cirkusz szerelmeseit az ezer férőhelyes Cirque du Sziget sátor várja világsztárokkal. Idén is lesznek sétáló utcaszínházak, valamint színházi és tánchelyszín (Theatre-and-Dance Field).

Többen sátrat vernek a Szigeten

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Megfelelő a zajszint

A szerdán késő este a 3. kerületben eddig lefolytatott mérések azt mutatták, hogy az előírásoknak megfelelő, a határértéken belüli a Sziget fesztivál zajszintje. Kádár Tamás a rendezvény főszervezője elmondta, Óbudán két helyen végeztek mérést, a Fő téren és a Búza utcában, a Kaszásdűlői lakótelepen, amely – mint mondta – a sok éves tapasztalatok alapján a leginkább kitett a Sziget zajának.

Kiemelt feladat a fesztivál biztonsága

A Sziget Fesztivál kapcsán megszólalt a BRFK szóvivője is, aki elmondta, a Budapesti Rendőr-főkapitányság kiemelt feladata, hogy a Sziget fesztiválra látogatók biztonságban érezhessék magukat. „A fesztivál területén lesznek egyenruhás rendőrök, a BRFK rendőrei gyalogosan, rollerrel, elektromos kocsival és kerékpárral is teljesítenek szolgálatot. Amennyiben bárki segítségre szorul, nyugodtan keresheti kollégáinkat. Két francia rendőr is segíti a munkát” – hangsúlyozta Csécsi Soma rendőr alezredes, aki a Szigetre bevezető K-híd előtt adott tájékoztatást a rendezvény rendőri biztosításáról.

Rendőrök a Szigeten:

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Gumicsónakkal a Sziget körül

Kitért arra, hogy a BRFK a Sziget külső biztosításában együttműködik a Készenléti Rendőrséggel, valamint a polgárőrséggel, ebben elsődleges feladatuk a közlekedés segítése. Csécsi Soma szólt arról, hogy a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság a fesztivál idején a nap 24 órájában egy 8,5 méter hosszú merev testű gumicsónakkal tartózkodik a Sziget körül, és szükség esetén perceken belül odaér a helyszínre.

Civil rendőrök

„A Szigeten a BRFK bűnügyi állományának civil ruhás rendőrei is jelen lesznek. Az ő feladatuk elsősorban a bűncselekmények megelőzése, megszakítása, tetten érés esetén az elkövetők elfogása. Arra kérjük a „szigetelőket”, hogy nagy értékeket ne hagyjanak őrizetlenül, használják az értékmegőrzőt” – fejtette ki a szóvivő. Mint elhangzott, bűncselekmény esetén feljelentést a 3. kerületi Rendőrkapitányságon lehet tenni a Tímár utcában, ahol a Sziget idején idegen nyelvet jól beszélő kollégák teljesítenek szolgálatot, megerősített létszámban.

Programok

Lados Réka rendőr főhadnagy a BRFK szigetes programjairól adott tájékoztatást. Beszámolt arról, hogy a BRFK Prevenciós Pontja az óriáskerék és a nagyszínpad között a fesztivál minden napján 9 és 19 óra között különböző programokkal várja az érdeklődőket. „A sátornál lehetőség van activity-zni, lesz karaoké, pólófestés, kitűzőkészítés, kábítószer-prevenciós totó, és tematikus társasjátékokat is kipróbálhatnak a résztvevők, egy baleseti szimulátorba ülve pedig egy ütközés testre gyakorolt hatását lehet megtapasztalni. A BRFK Prevenciós Ponton felállított rabosító és fotófal előtt a fesztiválozók találkozhatnak a fővárosi rendőrséggel együttműködő influenszerekkel, Szecsóval és Emmával, továbbá a hagyományőrző rendőrszázad tagjaival is” – sorolta Lados Réka.

Családokat is várnak

A BRFK a családokat is várja sátrához, a legkisebbeknek bűn- és balesetmegelőzési foglalkoztatókkal, játékokkal, különleges ajándékokkal készülnek. A rendőri pálya iránt érdeklődők is tájékoztatást kaphatnak, és jelen lesznek az Áldozatsegítő Központ képviselői. Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság munkatársai minden délután a külföldi állampolgárok esetlegesen eltűnt okmányainak pótlásával kapcsolatban tudnak segítséget nyújtani. A programot a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatja. A BRFK Prevenciós Ponton csütörtökön ezer adag kék színű, citromízű „rendőrfagyit” is kínálnak.

Ingyenes anyajegyszűréssel várják a fesztiválozókat

Ingyenes dermatoszkópos anyajegyszűréssel várja a Szigetre látogatókat a Magyar Dermatológiai Társulat (MDT); a szakorvosok a fesztivál ideje alatt a „Keresd a rút kiskacsát” kampány keretében végeznek szűréseket és a hatékony és helyes önvizsgálat módszerére is megtanítják az érdeklődőket. Az MDT csütörtöki közleményében emlékeztetnek arra, hogy a bőrdaganatok közül a melanoma az egyik legveszélyesebb és már fiatal korban is előfordulhat, ugyanakkor időben felfedezve jól kezelhető.

Szövődmények

Magyarországon évente több mint 2500 embernél diagnosztizálnak melanomát, sokuknál már későn: a betegség szövődményeiben évente mintegy négyszázan halnak meg. Háromból egy melanomás beteg legalább egy évet vár, mire a gyanús bőrelváltozásával orvoshoz fordul. Egy hazai kutatás szerint a betegségben érintett emberek – a rendszeres felvilágosító kampányok ellenére – sem tudták pontosan, hogy milyen gyanús bőrelváltozásokkal szükséges szakorvoshoz fordulni, és még a melanomával diagnosztizált betegek 38 százaléka sincs tisztában azzal, hogy veszélyes betegségről van szó.

Díjmentes

A melanomás esetek kialakulásának túlnyomó többségéért az UV-sugárzás felelős, így az egész napos szabad ég alatti szórakozás még inkább szükségessé teszi a napfény elleni védekezést. Ha dél és 3 óra között az árnyékba vonulás nem megoldható, akkor a kétóránként alkalmazott magas faktorszámú naptej, az arcot árnyékoló kalap vagy sapka, illetve a teljes testet takaró, jól szellőző ruházat viselése elengedhetetlen – hívják fel a figyelmet. A díjmentes anyajegyszűrés minden nap 16-20 óra között érhető el a Civil szigeten. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán