Karácsony Gergely nemrég bejelentette, hogy a főváros “nem finanszírozza tovább a kormányt”, erről kérdezték Gulyás Gergelyt a csütörtöki kormányinfón.

Komoly pénzekről van szó

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere egyértelműen kijelentette, nem fogja befizetni a főváros az 58 milliárdos szolidaritási adó Budapestre kirótt 25 milliárdos részét. Az ATV megkérdezte a tegnapi kormányinfó alkalmával, hogy van-e erre törvényes lehetősége a fővárosnak. Ezen felül megkérdezték Gulyás Gergelytől azt is, hogy mikor fog a kormány a Lánchídra 6 milliárd forint rezsitámogatást fizetni. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Gulyás Gergely válaszolt

A miniszter hangsúlyozta, hogy 2019-ben Tarlós István jelentős megtakarítással adta át a várost. Állítása szerint az új városvezetés elköltötte ezt az összeget, és Karácsony Gergely most Gyurcsány Ferencnek engedelmeskedik, amikor a kormánnyal harcol. Gulyás Gergely leszögezte, a szolidaritási adó a szegényebb települések önkormányzatainak megsegítését szolgálja.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ekkor fog a Lánchíd kapcsán fizetni a kormány

Gulyás Gergely szerint csak akkor fogja megkapni a szóban forgó összeget Budapest, ha a főváros betartja azt a megállapodást, ami a Lánchíd felújításával kapcsolatban köttetett. Ez a bizonyos feltétel az, hogy a személyautók is felmehessenek a hídra.

Jelenleg autómentes a Lánchíd

A Lánchídra annak felújítása óta csak bizonyos járművek hajthatnak fel. Ezek közé tartoznak a buszok, a kerékpárok, a motorok és a taxik. A megkülönböztető jelzést használó járművek szintén ide sorolandók, a személyautókkal közlekedőknek azonban más útvonalat kell választaniuk, ha át akarnak kelni a Dunán.

Van köztes megoldás?

“Szükséges olyan megoldást találni, ami részint biztosítja a Lánchíd használatát a jövőben az autósok számára is, másrészt a kerékpárosok számára is nyújt egy olyan lehetőséget, például nyári hétvégeken, ami indokolt és arányos megoldás” – mondta Kovács Kázmér, a Magyar Autóklub Jogi Bizottságának elnöke az ATV Híradó számára.

Káoszt okozhat az időszakos korlátozás

Az ATV megszólaltatta a Közlekedő Tömeg alapítóját, Szalay Áront is. Szerinte problémás lehet az időszakos korlátozás. Sok autós, aki megszokásból közlekedik, tévedésből próbálhatna meg felhajtani a Lánchídra olyan időpontban, amikor ez nem engedélyezett.

Zajlik a próbaidőszak

Jelenleg a féléves próbaidőszak zajlik. Ez alatt a hat hónap alatt nem engednek fel autósokat a Lánchídra. Ezután pedig megkérdeznék a budapestieket, hogy szeretnék-e, ha változás történne ezügyben.

A kormány válasza az ideiglenes autóforgalom korlátozásra

Az ATV megkereste a kormányt azzal a kérdéssel, hogy mit szólnának ahhoz, ha a Lánhídon ideiglenes autóforgalom korlátozást vezetnének be. A TFM sajtóosztálya írásban válaszolt a kérdésre. “A kormány türelemmel várja, hogy a Főváros maradéktalanul betartsa az állami támogatás feltételeként vállalt megállapodást” – állt a levélben.

Volt olyan felmérés, amely szerint sokan támogatnák az autómentes Lánchidat

Az Én Budapestem kutatása tavaly év végén zajlott. Ezer főt kérdeztek meg arról, hogy támogatnák-e, hogy csak buszok, taxik és kerékpárosok használhassák a hidt. A megkérdezettek 54%-a értett ezzel egyet, 40%-uk viszont visszaengedné az autósokat.

Az új buszjáratot is az autómentes Lánchídhoz kötötték

Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, 2023. május 1-jén 210-es jelzéssel új járatot indít a BKK. Észak-Pestről indul és hétkzönap a Svábhegyig jár. Hétvégén a Normafa és a belváros érintésével közlekedik, és az M3-as metróra is át lehet róla szállni. A busz át fog menni a Lánchídon, ahol a jelenlegi állás szerint nem fog dugóba kerülni és tartani fogja tudni a menetrendjét. Kérdés, hogy mi lesz a járat sorsa, ha visszaengedik az autókat a Lánchídra. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: A Lánchíd a felújított útpálya megnyitásának napján, 2022. december 16-án – Forrás: MTI/Balogh Zoltán