Az őszi esőtől nedves úttest miatt csúszhatott meg a Renault Clio a 13. kerületben. Akkora erővel vágódott neki a villanyoszlopnak, hogy az kettétört.

A Tesco felé haladt

A középkorú férfi az Újpalotai út felől igyekezett volna a Váci úti Tesco felé, ennek érdekében balra, nagy ívben bekanyarodott a Juta utcára. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megcsúszhatott az autó hátulja

A Renault hátulja megcsúszhatott a kanyarodás közben, a sofőr reflexből korrigálni próbált, amitől a jármű jobbra kitört, keresztbe csúszva a járdára, illetve a Tesco tulajdonában lévő zöld területre sodródott, majd a bal oldalával egy beton villanyoszlopnak csapódott.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Így döntötte ki az oszlopot

Senki nem volt veszélyben

Mint a képen látható az oszlop az ütközés következtében kidőlt a füves területre és háromfelé tört, szerencsére ezen a részen minimális a gyalogosforgalom, így senki sem volt veszélyben a földre zuhanó villanyoszlop miatt.

Nem történt komolyabb sérülés

A Clio vezetője nem szorult be a roncsba, a mentők megvizsgálták, de a két kinyíló oldallégzsáknak köszönhetően csak minimálisan sérült, a helyszínen is maradt és nyugodtan, jó hangulatban beszélgetett a hatóságokkal.

Vizsgálták az autó sofőrjét

A tűzoltókat is riasztották

A balesethez a fővárosi tűzoltókat is riasztották, ők a jármű áramtalanítása után bevonultak a laktanyába, mivel a roncs nem okozott forgalmi akadályt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Gyorsan megérkeztek a rendőrök is

Behorpadt a Clio oldala

Fotók: BudaPestkörnyéke.hu/GK