Elfogtak három férfit a rendőrök, akik a bankban kifigyelték az egyik ügyfelet, majd parkoló autóját feltörve elloptak tőle 10 millió forintot.

2020. január 7-én délelőtt Budapesten, egy III. kerületi bankban pénzt vett fel egy férfi. Ezután leparkolt a II. kerületi Frankel Leó utcában és egy borítékban az autó ülése alá rejtette a pénzt. Miután visszament autójához, látta, hogy az ablaküvegét betörték és elvitték a borítékot, melyben közel 10 millió forint volt. A férfi ezt követően tett bejelentést a rendőrségen.

A nyomozók a kamerafelvételek alapján azonosították a feltételezett elkövetőket, akik kifigyelték, hogy a sértett nagyobb összegű pénzt vesz fel, majd a banktól követték. A férfi miután leparkolt, az autót feltörték és ellopták a milliókat tartalmazó borítékot.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A rendőrök a három budapesti férfit, a 39 éves K. Zsoltot, a 45 éves K. Miklóst, valamint az 52 éves Sz. Vasziliszt 2020. február 3-án lakcímükön elfogták, majd a kutatás során megtalálták a pénznek egy részét is, amit lefoglaltak.

A BRFK nyomozói őrizetbe vették az elkövetőket és előzetes kezdeményezték az előzetes letartóztatásukat.  

Kiemelt kép: