Gyógyultan hagyhatta el a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekgyógyászati Klinikáját április 9-én, csütörtökön az a 7 éves kislány, aki március 22-én epilepsziás görcsrohamok miatt került a klinika intenzív osztályára, ahol elvégezték nála a koronavírus tesztet is, mely pozitív eredményt mutatott – írta a SE közleményében.

A kislány epilepsziája miatt január óta áll a klinika gondozásában. Március 22-én alapbetegsége miatt került az intézménybe, ahol állapota miatt altatásra és lélegeztetésre szorult. A légútbiztosítás során észlelt tünetek miatt végezték el nála az úgynevezett PCR típusú, vagyis a víruskimutatáson alapuló koronavírus tesztet, mely pozitívnak bizonyult.

A kislány állapotában korábban nem utalt semmi koronavírus fertőzésre.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A felvétele utáni harmadik napon, a megismételt mellkasröntgen során tüdőgyulladásra utaló jeleket észleltek. A nemzetközi gyakorlatban is már használt és szakirodalomban javasolt gyógyszeres terápia, valamint az intenzív gondozás hatására a felvétele utáni nyolcadik napon a lélegeztetőgépről le tudták venni, a tüdőelváltozásai pedig gyógyultak, állapota napról napra jelentősen javult.

A beteget a kezdetektől megfelelő védőfelszerelésben ellátott egészségügyi dolgozók kezelték, ennek ellenére a klinika valamennyi munkatársánál és az érintett gyerek családtagjainál is elvégezték a koronavírus tesztet, mely negatívnak bizonyult.

A kislány gyógyultan távozott a klinikáról, csak a kontrollvizsgálatokra kell majd visszamennie.

Kiemelt kép: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem