Közel 96, egészen pontosan 95,6 százalékos hatékonyságot mutat a Pfizer és a BioNTech koronavírus elleni vakcinájának harmadik adagja, a tünetekkel is járó megfertőződésekkel szemben, közölte nemrégiben a cég. A vizsgálat idején – csakúgy ahogy most is – a delta vírusvariáns terjed a legjobban.

Tízezer fős kutatás

A tízezer fővel zajló kutatásban 16 évnél idősebb emberek vettek részt, átlagosan 11 hónappal azt követően, hogy megkapták a vakcina második adagját. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Akik placebót kaptak

Az eredményeket ezt követően összevetették a kontrollcsoporttal, melynek tagjai két rendes oltást követően harmadikként placebót kaptak. A ráadásdózisos csoportban összesen 5 fertőzöttet találtak, míg azok között, akik placebót kaptak 109-et. Súlyos megbetegedést nem észleltek egyáltalán, a tesztalanyok életkorának mediánja pedig 53 év volt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Erősebb védelem

A Reuters által idézett pittsburghi szakértő szerint úgy tűnik, az idősebbek erősebb védelmet élveznek a harmadik oltás után, de nem egyértelmű, hogy a fiataloknak is ugyanilyen mértékben segít-e.

65 éven felülieknek

Az USA-ban egyelőre 65 éven felülieknek és a betegség szempontjából kockázatos csoportoknak engedélyezték Pfizerből a harmadik oltást azzal a megkötéssel, hogy legalább hat hónapnak el kell telnie a második után. Magyarországon például lazább a szabályozás: négy hónappal a második után bárki beadathatja, szemlézte a 444.

Orbán Viktor is megkapta a harmadik oltását

A miniszterelnök a hévégén számolt be róla a közösségi oldalán, hogy a két Sinopharm oltása után megkapta a harmadik vakcinát is. Bár azt nem hozta nyilvánosságra, hogy milyen vakcinával oltották, ám az biztos, hogy a kínai oltást követően a Pfizer, Moderna, AstraZeneca és Janssen jöhettek szóba.  Ha a miniszerelnök nem akar negyedik oltást, akkor esélyes, hogy az egydózisú Janssen vakcinával oltották be.

Kapcsolódó:

Gulyás Gergely két Szputnyik után kapott Janssent

A Miniszterelnökséget vezető miniszter erről a csütörtöki kormányinfón beszélt, a kijelentése hatalmas felháborodást is keltett, ugyanis az ajánlások szerint a Szputnyikra nem adható a Janssen vakcina, csak a Pfizer, Moderna és a Sinopharm.

Az elmúlt 24 óra adatai itthon

A kormányzati portál tájékoztatása szerint a beoltottak száma 5 935 182 fő, közülük 5 714 861 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 82 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. Összesen 2548  új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 843 825 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

24 beteg meghalt

Elhunyt 24 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 30 492 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 793 842 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 19 491 főre emelkedett. 1 233 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 169-en vannak lélegeztetőgépen. Az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza, a legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak, ezért kérjük őket, hogy regisztráljanak és vegyék fel az oltást mielőbb. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: MTI/Mohai Balázs