Rendőrök és kutatóegységek jelentek meg kedden a 17. kerületben, a Helikopter lakópark környékén. A közeli kisállat temetető kezdték el felásni, egy fiatal nő földi maradványait keresték. Mint kiderült, arról a 31 éves K: Eszterről van szó, aki tavaly április 7-én tűnt el. A rendőröknek az áldozat volt élettársa, M. Viktor mutatta meg, emlékezete szerint merre ásta el barátnője holttestét. A gyilkossággal gyanúsított 38 éves férfi egy barátját, L. Csabát is bevonta a nyomok eltüntetésébe.
Nyomtalanul eltűnt a nő
Amint arról beszámoltunk, tavaly májusban jelentették be egy Budapest, 6. kerületi albérletben lakó 31 éves nő eltűnését, akit hozzátartozói akkor már több hete nem tudtak elérni. Az ügyben körözési eljárás indult. A pesti éjszakában Chazy néven ismert Köves Esztert 2024. április 7-én látták utoljára ismerősei, akik később bejelentették eltűnését. Az ügyet októberben átvette a BRFK Célkörözési Osztálya, ami arra utalt, hogy a rendőrök ekkorra már olyan nyomokra bukkantak, amelyek szerint bűncselekmény történhetett. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
Barátjától kért segítséget
A nyomozás végül Eszter egykori élettársához, M. Viktorhoz vezetett. A 38 éves férfi a múlt vasárnapi kihallgatásán beismerte, hogy április 7-én közös albérletükben olyan súlyosan bántalmazta a nőt, hogy az belehalt sérüléseibe. Ezután a barátja, L. Csaba segítségével eltüntette a holttestet.
Hirdetés
Kisállat temetőben ásták el
A két férfi úgy gondolta, hogy a lakóparkkal szembeni kiserdő ideális helyszín lehet, mivel a környékbeliek gyakran ott temetik el elhunyt háziállataikat, így egy friss sírhant sem kelthet gyanút.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Nem találták meg a holttestet
A hatóságok hétfő délelőtt a helyszínen kezdték meg a kutatást, M. Viktor elmondása alapján az erdőben több ponton is ástak. A nyomozók nyomkereső kutyákat is bevetettek, amelyek több helyen jeleztek, eddig nem találták meg a nő holttestét.
A közös albérletükben történt a tragédia
Ismerősei szerint a Király utcai albérletükben történt a tragédia. Elmondásuk alapján Eszter és gyilkosa kapcsolata tele volt veszekedésekkel, egy ilyen vita fajulhatott el végzetesen. A 36 éves L. Csabát bűnpártolás miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A bíróság szerdán dönt arról, hogy letartóztatják-e őket. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: illusztráció