Mégsem zárják be a székesfehérvári Csitáry uszodát, miután a kormány 80 millió forintos támogatást adott a városnak. A színház és a múzeumok azonban nem ússzák meg az energiaválság miatti kényszerszünetet.

A költségek négyötödét fedezi

Ez a támogatás a megemelkedett energiaköltségek négyötödét fedezi, a maradékot pedig a város állja. Az uszoda így novemberben és decemberben is nyitva maradhat – jelentette be a város polgármestere.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Több hétig egyeztettek

Az önkormányzat és a kormány többhetes tárgyalássorozata vezetett eredményre, ám a mentőcsomag egyelőre csak az év végéig szól. A kormány biztosítja a város számára annak az összegnek a nagyobb részét, amely a helyi Csitáry G. Emil Uszoda főépületének novemberi, valamint decemberi nyitvatartásához szükséges. A fennmaradó részt a város állja.

HOPPÁ! A forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu! Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Hvg, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Nehezen pótolható létesítmények

A Kormány érti és érzi, hogy bizonyos sportlétesítmények, így különösen az uszoda nagyon nehezen pótolható, de fontos és népszerű sportolási lehetőséget nyújtanak

Csak a sátras rész zár be

Az eredeti tervekkel szemben tehát október 31-én mégsem zár be a Csitáry Uszoda főépülete. Így az év végéig biztosan nyitva tudják tartani, csak a sátras részt zárják be novemberre és decemberre.

Folytatódhat az oktatás

A döntés az uszoda nyitvatartásáról azért is különösen fontos, mert így lehetőség adódik Székesfehérváron az óvodai, továbbá az iskolai úszásoktatás folytatására.

Mi következik januártól?

A város polgármestere, Cser-Palkovics András sem tudta megmondani, mi lesz januártól. Minden a távhő árán és az energiahelyzeten múlik. Ettől függetlenül folytatják a tárgyalásokat a kormánnyal. Ezzel párhuzamosan a város vezetése elkezdte a székesfehérvári Csitáry Uszoda épületének energetikai felújítását tervezni és előkészíteni.

Egymilliárdot faragtak

Székesfehérváron az önkormányzat, az intézményei és a hozzájuk tartozó vállalatok 2022-es és 2023-as rezsiemelkedése összességében több mint nyolcmilliárd forintot tesz ki. Ebből októberi döntéseivel egymilliárd forintot faragott le az önkormányzat.

Takaréklángon a stadion

A BudaPestkörnyéke.hu is írt róla, hogy nem kíméli a futballt sem Székesfehérvár „energiaválságot kezelő intézkedési terve”. Cser-Palkovics András a közelmúltban egyértelműen kijelentette: „az nem fog menni, hogy miközben szinte szó szerint a lét a tét, legyen olyan sportszövetség, amelyik villanyvilágítás mellett akar januárban bajnoki mérkőzéseket játszatni a csapatokkal, gázzal fűtött pályákon.”

A színház és múzeum nem ússza meg

Az intézmények, amelyek bezárásáról október közepén rendelkezett a helyi önkormányzat. Ez alapján átmenetileg zárva lesz a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ nyolc telephelye; a Szent István Király Múzeum székhelye és tíz telephelye, a Vörösmarty Mihály Könyvtár és több tagkönyvtára, a Vörösmarty Színház és a Pelikán Kamaraszínház.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: a Csitáry-uszoda. Fotó: szekesfehervar.hu