Hétfő kora délután Jánoshegy állomás előtt kisiklott egy Széchenyihegy felé közlekedő vonat egyik kocsija.
Kisiklott
A BudapestKörnyéke.hu információi szerint a balesetben szerencsére nem sérült meg senki. Azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az utasok végig biztonságban voltak, a helyszínről gyalogosan távoztak. A BudapestKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Lelépett a sínekről
Úgy tudjuk, hogy a szerelvény egy forgóvázzal lelépett a sínekről. A műszaki mentés befejezéséig Szépjuhászné és Széchenyihegy között nem közlekedtek a vonatok.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Változások lehetnek a közlekedésben
A Gyermekvasút honlapján azt az információt közölték, hogy kora délutántól várhatóan a hétfői üzemzárásig a vonatok csak az alsó szakaszon, Hűvösvölgy és Szépjuhászné között közlekednek, Hűvösvölgyből és Szépjuhásznéról is az eredeti menetrend szerint indulnak. A továbbiakról egyelőre nincs tájékoztatás.
Gyermekek irányítják a vonatok közlekedését
1947-ben döntött úgy az állam, hogy egy olyan vasutat hoz létre, amelyen a szolgálatot gyerekek látják el. Az így létrejött, 11 kilométeres pályával rendelkező vonal már a kezdetekkor rendkívüli népszerűségnek örvendett. A Gyermekvasút a rendszerváltásig úttörővasút néven üzemelt, de hírneve napjainkban sem kopott meg.
Rekordok könyvébe is bekerült
Sőt, 2015-ben még a Guinness-rekordok könyvébe is bekerült. Ugyanis a fővárosi kisvasút a világ leghosszabb olyan vasútvonala, ahol a forgalmi és a kereskedelmi szolgálatot gyerekek látják el.
Mesevilág
A Budai-hegységben kanyargó sínek mentén pedig egymást váltják a különleges kilátók és a hozzájuk tartozó meseszép panorámák.
Hegyen-völgyön át
A kisvasút vonala Széchenyihegy állomástól Hűvösvölgyig tart. A két végállomáson túl a vonatok hat helyen állnak meg menetrendszerűen: Normafán, Csillebércen, Virágvölgyben, Jánoshegyen, Szépjuhásznén és Hárshegyen.
Kegyhelyek és játszóterek
A budai hegyvidék kilátói, erdei játszóterei, kegyhelyei és más érdekes pontjai az állomások és megállóhelyek közelében fekszenek. A BudapestKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Fotó: BudapestKörnyéke.hu/GK