Büntetőeljárást indított a rendőrség a Magyarkútnál kisiklott vonat ügyében. Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a 24.hu-nak azt mondta, hogy  a Váci Rendőrkapitányság közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Kát vasutas megsérült 

Pénteken siklott ki egy motorkocsi Magyarkútnál, a vonaton 20-an utaztak, 2 vasutas megsérült. Hegyi Zsolt MÁV-vezér Facebook-oldalán azt írta korábban, hogy egyikük pénztárosként, másikuk pedig jegyvizsgálóként dolgozik a MÁV-csoportnál.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Életveszélyes pályaszakasz

A 444.hu azt írta, pályamester már korábban jelezte, hogy baj lehet a Vác-Balassagyarmat vonalon, mégsem állították le a vonatközlekedést. Pár hónappal ezelőtt egy fotó is készül a szörnyű állapotú sínről. A baleset után pedig egy videót rögzítettek a helyszínen, ezen is látszik, hogy szinte  életveszélyes állapotban van a vasúti pálya. A videót cikkünk végén tudod megnézni. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Hónapokkal ezelőtt így nézett ki a pályaszakasz

Vizsgálat indult

. Lázár János építési és közlekedési miniszter a baleset után azt írta a közösségi oldalán, hogy minden részletre kiterjedő, szigorú és őszinte vizsgálatot kért a MÁV vezetésétől, mert tudni akarja, hogy pálya- vagy járműhiba, emberi mulasztás vagy ezek együttese okozták-e a balesetet. 

Lázár szerint pánikkeltés zajlik

Úgy fogalmazott: hazug és szemét dolog a magyarkúti baleset kapcsán általában aláásni a MÁV-val kapcsolatos közbizalmat. Lázár János szerint nincs helye a pánikkeltésnek, ugyanakkor elismerte, hogy valóban siralmas állapotban van a balassagyarmati vasúti pálya. 

Leállított fejlesztések 

Magyar Péter nem sokkal később azonnali távozásra szólította fel a minisztert . Azt írta ugyancsak a közösségi oldalán, hogy a pályamester többször is kérte korábban a vonatkisiklással érintett vasúti pálya ideiglenes lezárását a veszélyhelyzet elhárításáig, de nem hallgattak rá. A Tisza Párt elnöke azt írta, Lázár János  minden vasúti fejlesztést leállított 2022-ben, és számtalan szakembert eltávolított a MÁV-tól.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

A baleset után készült videó

Kiemelt kép: a kisiklott vonat – Forrás: MÁV