Döbbenetes gyilkossági ügyben emelt vádat az ügyészség egy 41 éves nő ellen, aki kitartó módon, rendkívüli brutalitással, késsel és baltával végzett élettársával, aki korábban egyszer már elszökött előle.

Beteges féltékenység

A nő és a férfi még 2017-ben ismerkedtek meg egymással, majd röviddel azután össze is költöztek. A nő már a kezdetektől betegesen féltékeny volt a férfi családi és baráti kapcsolataira, emiatt gyakran vitáztak. Bizalmatlanságából adódóan előfordult olyan is, hogy a nő feltörte élettársa közösségi fiókját, hogy átolvassa annak magánbeszélgetéseit. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni

Egyre erőszakosabbá vált

Ezt követően a pár kapcsolata még inkább megromlott, ezért a férfi szakítani akart, ám a nő különböző dolgokat talált ki, hogy maradásra bírja. Azt hazudta, hogy beteg, másszor pedig azt, hogy terhes. Volt, hogy öngyilkossággal fenyegetőzött. A folyamatos féltékenységből fakadó veszekedések során a nő egyre erőszakosabbá vált: az egyik ilyen alkalommal, 2021 januárjában, egy baseballütővel támadt a sértettre, akinek megütötte a hátát, sőt, a lábába is beleharapott. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

El akart költözni a férfi

A férfi emiatt ugyan nem tett feljelentést, ám elhatározta, hogy végleg megszakítja a kapcsolatát a nővel, és elköltözik a közösen bérelt, 2. kerületi lakásból. Eldöntötte, hogy a költözésről nem szól előre a nőnek, nehogy újabb balhé legyen. Akkorra időzítette a költözést, amikor a nő nem tartózkodott otthon. Szabályosan elszökött a közösen bérelt lakásból 2021. január 30-án.

Tragikus találkozás

A hazatérő nő észlelte, hogy a férfi nincs otthon. Többször felhívta, számon kérte a költözés miatt, egyúttal pedig személyes találkozót kért tőle, amibe a férfi végül beleegyezett. A férfi 2021. február 1-jén a 2. kerületi lakásba ment, ahol a nő már várt rá. A találkozó során – pontosan nem ismert előzmények után – a nő rátámadt a férfira. Egy késsel, valamint egy baltával, rendkívüli brutalitással, kitartóan, teste minden részén bántalmazta az áldozatát.

Nem élte túl

A férfi az elszenvedett sérülések következtében a helyszínen elhunyt, s mint kiderült, életét az azonnali orvosi segítség sem menthette volna meg.

Különös kegyetlenség – fegyházbüntetés

A Fővárosi Főügyészség a 41 éves nőt különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével, valamint információs rendszer megsértésének vétségével vádolja, ezért vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza, a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárásával. A vádlott jelenleg is letartóztatásban van.

Nehéz helyzetben

A BudaPestkörnyéke.hu is írt arról, hogy egy 11 éves kislány édesanyja az a nő, aki baltával végzett párjával a Kapás utcában. A nő egy szépségszalonban dolgozott, a Covid miatt alig tudott bevételhez jutni. Párja, Attila megélhetése is bizonytalan lett a járvány miatt, ez vezethetett szörnyű gyilkossághoz.

A fürdőkádban találtak rá

Krisztinára a fürdőkádban találtak rá, ahol az ereit próbálta felvágni. Először az édesapját hívta, majd a rendőröket. A nőt a mentők kórházba szállították. Attila életét azonban már nem lehetett megmenteni. A szomszédokat sokkolta az eset. Többen ismerték a párt a környéken. Azt mondták, nem tűntek boldognak, sokat veszekedtek.

Minden este balhéztak

 „Egy nagyon hangos ajtócsapódást hallottam, aztán egy ideig némaság volt. Majd este ellepték a házat a rendőrök. Tőlük tudtam meg, hogy gyilkosság történt. Másfél éve költöztünk ide a párommal, pici babánk van, ezért sokat vagyok itthon. Mivel nem messze lakunk tőlük, a kiabálásokat hallottuk, szinte minden este balhé van náluk. Velük élt egy gyerek is, hármasban sokat láttam őket a játszótéren. A gyerek nagyon aranyos és jólnevelt volt” – mondta a Blikknek az egyik házban lakó fiatal nő.

Attila egy produkciós cégnél dolgozott

Attila rajongott a művészetekért. Erről árulkodik legutolsó munkahelye is, amely egy produkciós társaság volt. „Ő vidéken született, nagyon büszke is volt a gyökereire, de imádta a fővárosi pezsgő kulturális életet. Azt tudom, hogy nagy bánata volt, hogy a Covid miatt a színház nem működött, és gondolom, így a megélhetése is veszélybe került” – mondta az ismerős. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni

Kiemelt kép: a gyilkosság helyszíne a Kapás utcában  – Forrás: BudaPestkörnyeke.hu