A másfél éve kezdődött nyomozás eredményre vezetett: előállították a hálózat működését vezető nőt és a drogfutárokat is.

Határozottan léptek fel a rendőrök

“Még egyszer mondom: a kéziféket húzza be!” – kiáltotta egy rendőr a banda tagjaira Pest megyében. ”Nyissa ki az ajtót” – mondta ezután. A kommandósok erélyes utasításokat adtak egy sofőrnek. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Így zajlott az akció

A kommandósok fegyverekkel kényszerítették a banda tagját arra, hogy kövesse az utasításaikat. Csány egyik főútján a sofőrre minden oldalról fegyvert szegeztek az RTL riportja szerint. Az esetről a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság videófelvételt készített. Ezt cikkünk alján megtekintheted.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A földre teperték

A sofőrt a hatóság emberei a földre kényszerítették. Ezt követően megbilincselték és meg is motozták. A készenléti rendőrök akciójuk során golyóálló mellényt is viseltek.

Ez történt ezután

A többi rendőr addig átvizsgálta az autót. A csomagtartót kellő óvatossággal nyitották fel, hiszen elképzelhető volt, hogy valaki abban rejtőzik. Végül nem találtak a csomagtartóban senkit.

Egy családi házba is bementek a kommandósok

Egy Csányon található családi házba nyomultak be a kommandósok. Azt, ahogyan elfogtak egy párt, testkamerával rögzítették. Annak érdekében, hogy hasra tudják fektetni a nőt, felborították a dohányzóasztalt.

Ez a gyanú

A rendőrök azt gyanítják, hogy az elfogott személyek egy drogterjesztő bandához tartoztak. Közel másfél éve kezdődött meg egy nyomozás, ennek eredményeként fogták el most a gyanúsítottakat. Akkor egy turai ingatlan előtt egy autó átvizsgálása során egy cipősdobozban több mint egy kilogrammnyi drogot találtak a zsaruk. A szálak egy nőhöz vezettek, ő látta el utasításokkal a kábítószert szállító futárt.

Az egyik viszonteladót fogták el most

Az autós, akit a napokban elkaptak, egy viszonteladó lehetett. A 33 éves tápiószentmártoni férfi nem is vezethetett volna autót, hiszen a vezetéstől már korábban eltiltották. Cs. Róbertet azt követően kapcsolták le a rendőrök, hogy megkapta a kábítószert a hálózat működéséért felelős nőtől. Azt gyanítják a zsaruk, hogy az asszony, B. Szabina párja is segédkezhetett a drog szállításában. P. Szilárd fegyelmezetten követte a nő utasításait.

Mélygarázsban tarthatták a drogot

B. Szabina tartózkodási helyén kívül egy óbudai mélygarázsban, egy általa bérelt parkolóhelyen átvizsgáltak egy autót is. Ebben droggyanús anyagot találtak, közel két kilogrammnyi, új pszichoaktív anyagnak számító fehér port. A kocsi kulcsa annak az S. Miklósnak a zsebében volt, aki B. Szabinához érkezett. A rendőrök a gyanúsítottakat elfogták, lakásaikat, autóikat átkutatták. Közel 1 millió forintot és több mint 2 kg droggyanús anyagot, továbbá mérlegeket és csomagolóanyagokat is lefoglaltak Ezt követően megkezdődtek a kihallgatások.

Ezek a legfrissebb fejlemények

Míg B. Szabina és Cs. Róbert nem volt hajlandó vallomást tenni, P. Szilárd pedig tagadta az ellene felhozott vádakat, S. Miklós együttműködő volt a rendőrökkel. A rendőrök információi szerint B. Szabina a mélygarázsban álló autóban tárolta a drogot. Az olykor 2 kilogrammos csomagokat P. Szilárd és S. Miklós szállította annak alapján, ahogyan azt B. Szabina elrendelte. Ők adták tovább a viszonteladóknak, köztük Cs. Róbertnek is, akik Tura, Bag valamint Tápiószentmárton térségében terítették a szert. A bíróság elrendelte, hogy tartóztassák le Cs. Róbertet, B. Szabinát és P. Szilárdot. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A kommandósok akciójáról készült videó

Kiemelt kép: Egy autóban talált droggyanús anyag – Forrás: Police.hu