Mától vasárnapig rendezik meg a Formula 1-es versenysorozat Magyar Nagydíját, a rendezvény miatt forgalmi változásokra kell készülni az M3-as autópálya Budapest és Mogyoród közötti szakaszán. Összegyűjtöttük, mire figyeljen, ha autóval megy vagy tömegközlekedési eszközzel utazik a száguldó cirkusz futamára.

Két lehajtási lehetőség az M3-ason

A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) tájékoztatása szerint az M3 autópályán közlekedők a 19-es kilométernél lévő Hungaroring csomóponton át, valamint a 23-as jelzésű mogyoródi csomópont felől is meg tudják közelíteni a versenypályát. A VIP-vendégek részére az M3-as autópálya fővárosból kifelé vezető oldalán, a 13-as és a 18-as kilométer között a leállósávon külön forgalmi sávot alakítanak ki. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Az M31-esen is megközelíthető a Hungaroring

Felhívták a figyelmet arra is, hogy Budapestről, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér felől az M31-es autópályán át is megközelíthető a Hungaroring: az M5-ös autópálya felől jövők az M0-s autóút 54-es számú csomópontjánál tudnak ráhajtani az M31-es autópályára, majd azon végig haladva, az M3-as autópálya mogyoródi, valamint a 19-es jelzésű csomóponton át érhetik el a versenypályát.

HOPPÁ! A forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu! Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Hvg, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Jól látható jelzések

Az ideiglenes forgalmi rendet sárga színű tájékoztató, illetve az autópályák felett található változtatható jelzésképű táblák jelzik majd – írták. 

Hosszabb menetidőre számítsunk

A verseny befejezését követően, a 19-es kilométerszelvénynél lévő csomóponton át, valamint a mogyoródi csomópontnál is rá lehet hajtani az M3 autópályára. A közlemény szerint M3-as autópálya Budapestről Gödöllő felé vezető szakaszán hosszabb menetidőre szombat és vasárnap délelőtt kell számítani.

Jól válasszuk meg az útvonalat

A Budapest felé vezető oldal forgalma várhatóan szombaton az időmérő edzés után, vasárnap pedig a verseny végeztével, 17 és 20 óra között jelentősen nő majd – figyelmeztetett a MKIF. Azt javasolták, hogy a torlódások elkerülése érdekében érdemes Budapest felé az M31-es autópálya-M0-s autóút útvonalat választani.

Erre kérik a mogyoródiakat

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy a sportrendezvényre nagy számban érkeznek hazai és külföldi látogatók, ami a település és a környék forgalmát erősen leterheli, ezért arra kérik a mogyoródiakat, hogy gépkocsival csak akkor induljanak el otthonról, ha az feltétlenül szükséges.

Megállási tilalom

Figyelmeztettek arra is, hogy a versenypálya környékén és az odavezető utakon péntek reggeltől hétfő reggelig megállási tilalom lesz érvényben. A szabálytalanul parkoló járműveket a rendőrség elszállíttatja, azokat csak a szabálysértési bírság, illetve a szállítási költség kifizetése után kaphatják vissza a tulajdonosok.

További forgalmi változások

A rendezvény ideje alatt Szilasligeten, a József Attila úton egészen a 3-as számú főútig két irányú lesz a forgalom, azonban a délutáni órákban előfordulhat, hogy csak a versenypályától kifelé közlekedhetnek a járművek. Mogyoródon, a Gödöllői úton és a Dózsa György úton – ahogy az adott közlekedési helyzet engedi – szintén két irányú lesz a forgalom, viszont a Mázsa tértől a Dózsa György út irányába a délelőtti órákban csak a versenypálya felé, délután pedig onnan kifelé haladhatnak az autósok.

Fordul a forgalmi rend

A Kerek-tó és a Hungaroring főbejárata közötti úton délelőtt egy irányba, csak a főbejárat felé, délután szintén egy irányba, a Kerek-tó felé lehet majd közlekedni. A Hungaroring főbejárata és a Szilasligeti buszforduló között, a főbejárat felől (7-es és 6-os kapu felé) egy irányban haladhatnak az autósok, a versenyek végén megfordul a forgalmi rend – tudatták.

A HÉV-et ajánlják

Tömegközlekedéssel a 8-as HÉV-vel lehet kijutni a versenypályához. A HÉV kerepesi megállójától ingyenes buszok szállítják az érdeklődőket a Hungaroring 3. számú kapujáig, ahonnan minden nézőtéri hely elérhető. A délutáni órákban az ingyenes buszok viszik a nézőket a gödöllői MÁV-, illetve HÉV-megállóba – áll a közleményben. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: a Hungaroring. Fotó: archív.