Könyörgött Istenhez, hogy vegye magához – ezt mondta Bányai Gábor fideszes politikus, miután 111 napot töltött az intenzív osztályon, hónapokig mélyaltatásban volt. Közben Magyarországon napról-napra nő a fertőzöttek száma, hétfőn 165 koronavírusos beteg halt meg, ezzel a járvány kezdete óta 32 336 áldozata van a pandémiának.

165-en haltak meg

5323 új koronavírus fertőzöttet igazoltak egy nap alatt, ezzel aktív fertőzöttek száma 106 594 főre emelkedett Magyarországon.  Elhunyt 165 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma a járvány kezdete óta 32 336 fő. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

545-en vannak kritikus állapotban

Nőtt a kórházban kezeltek száma is. A hétfői adatok szerint 5811 koronavírusos beteget ápolnak valamelyik egészségügyi intézményben, közülük 545-en vannak lélegeztetőgépen.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Hónapokig kritikus állapotban volt

Közben Bányai Gábor egy interjúban arról beszélt, hogy ő hogyan élte át a koronavírust. A fideszes országgyűlési képviselő hónapokig kritikus állapotban volt. A politikus elmondta, hogy idén, február 18-án polgármesterekkel találkozott, a program után kezdett el kaparni a torka.

Másnap lélegeztetőgépre került

Este több tipikus koronavírusos tünetet is produkált, majd a PCR-teszt eredménye igazolta a gyanút. Másnapra a véroxigénszintem bezuhant 90 alá, „azonnal mentőt hívtunk. Könnyes búcsút vettem a családtól, majd beszállítottak a kiskunhalasi járványkórházba. Másnap már lélegeztetőgépre tettek, mivel egy nap alatt 50 százalékig esett az oxigénszaturációm és így életveszélyes állapotba kerültem”.

111 nap intenzív osztályon

A politikus elmondta, hogy február 24-én mélyaltatásba tették, elindult a kálváriája.111 napig kezelték intenzív osztályon, abból 85 napot töltött mélyaltatásban, 69 napig pedig műtüdő tartotta életben.

Videóüzenetben búcsúzott a családjától

Miután közölték vele, hogy lélegeztetőgépre teszik, videóüzeneteket küldött a családjának, barátainak, mert tisztában volt vele, hogy ha ilyen gyorsan romlik az állapota, bármi megtörténhet.

Valódi rémtörténet

Amikor magához tért, megdöbbentő volt számára, hogy nem tud beszélni és mindenhonnan csövek lógnak ki belőle. „Igazán azonban csak akkor döbbentem meg, amikor közölték velem, hogy már május van, ezzel az információval egy darabig nem is tudtam mit kezdeni. Az esetem valódi rémtörténet volt, velem az is megtörtént, amire előzetesen nem is gondoltak. Persze jó értelemben is, mert utólag azt mondták az orvosok, a tüdőm annyira összeroncsolódott, a koronavírus miatt, hogy nekem a tudomány mai állása szerint meg kellett volna halnom. A szívem azonban, bár kétszer is megállt, nem adta fel a harcot”.

Nem létezett a tüdeje

Bányai Gábor azt mondta, amikor felébresztették, a tüdeje még nem létezett, külső erőforrásokból élt. Béna volt a gyógyszerektől és az izomvesztéstől, és ahogyan vonták meg a fájdalomcsillapítókat, a csövek és a felfekvéses sebek miatt is elképesztő fájdalmai voltak, továbbá kínozta az állandó gép, csipogó hang is.

Könyörögött, hogy haljon meg

„Nem tudtam beszélni, és komoly gondot okozott, hogy képtelen voltam különbséget tenni nappal és éjszaka között, ezért esténként altatót kaptam. Ez nekem olyan depressziót okozott, hogy meg akartam halni. Könyörögtem az Istenhez, hogy vegyen magához. Találkoztam is a teremtővel, aki felajánlotta a választás lehetőségét, és én hosszas vívódás után a maradás mellett döntöttem” – mondta a politikus.

Poszt-Covid

Betegsége után több mint tíz poszt-Covid tünet kínozta. Az izmai lassan épülnek vissza, azt mondták az orvosok neki, amennyi időt az ágyhoz kötve töltött, annak a kétszerese kell ahhoz, hogy teljesen felépüljön.

Karácsonyra talán a régi lesz

A politikus azt mesélt, a bal lábam már jól működik, a jobb viszont még kevésbé, abban még egy izom nem dolgozik. A felfekvéseim lassan begyógyulnak. Talán karácsonyra újra a régi lesz. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Bányai Gábor – Forrás: Facebook