A gyanú szerint két rablást is kiskamaszok követtek el a 7. kerületben, derült ki a rendőrség által közreadott közleményből.

Kamaszok bántalmaztak egy másik kamaszt

A Budapesti Rendőr-főkapitányság 8. Kerületi Rendőrkapitánysága csoportosan, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen, akik 2022. május 26-án 16 óra 15 perc körül a józsefvárosi Mátyás tér és Szerdahelyi utca sarkán egy 14 éves fiút körbeálltak, bántalmaztak, majd egy késsel fenyegetve a pénztárcáját és a mobiltelefonját követelték. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

FRISS!

Már Nógrád megyében lehet a napok óta Pest megyében kóborló medve

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Sarokba szorították

A sarokba szorított fiúnak sikerült rést találnia támadói között, így haza tudott futni. Az esetet könnyű sérülésekkel megúszta, számolt be róla honlapján a rendőrség.

Elfogták őket

 A nyomozók egy 11, egy 12, illetve egy 13 éves fiút hoztak összefüggésbe a rablási kísérlettel, öt órán belül elfogták és a kerületi kapitányságra állították elő őket.

Nem az első eset

A nyomozás adatai szerint a három fiú ugyanazon a délután a Baross utcában megfenyegette, telefonját követelte, majd letépte egy 14 éves fiú nyakláncát is. A sértettnek sikerült visszaszerezni az ékszert és elfutni.

Őrizetbe vétel

 A 12 és 13 fiúkat a józsefvárosi nyomozók csoportosan, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett, valamint rablás kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki, mindkettőjüket őrizetbe vették.

Ez is érdekelhet:

Rajtaütöttek a zsaruk Dél-Pest dílerén – videón az elfogás

Egyikük nem büntethető

A 11 éves társukkal szemben gyermekkor miatt büntethetőséget kizáró ok áll fenn.​ A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció . Forrás: Pixabay