Folyamatosan érkeznek hírek arról, hogy újabb és újabb fertőzött került karanténba. Az alábbiakban összeírtuk, hogyan lehet megelőzni a koronavírusos megbetegedést.

Mit kell tenni, hogy elkerüld a fertőzést?

A legfontosabb a kézmosás, kézmosás, kézmosás. Ha tömegközlekedsz húzz kesztyűt, mert a vírus sokáig életben maradhat a kapaszkodókon is. A koronavírus nem csak közvetlen cseppfertőzéssel, hanem fertőzött felületekkel történő érintezéssel is terjed, alaposan és rendszeresen kezet kell mosni alkohol alapú kézfertőtlenítőszerrel vagy szappannal és vízzel. Egyes ajánlások arra is felhívják a figyelmet, hogy a víz hőmérséklete meleg legyen, és a kézmosás hosszabb ideig, legalább 20-30 másodpercig tartson.

Kerüld el a szem, az orr és a száj érintését

A kezünkkel a szembe, az orrunkba vagy a szánkba is bevihetjük a vírust, ahonnan test további részeibe kerülhet. Ezért ezeket az érintéseket mindenképpen érdemes elkerülni. Csak abban az esetben érintsük meg az említett testrészeket, ha biztosan tiszta a kezünk.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Tarts távolságot másoktól

Legalább 1 méteres távolságot tarts azoktól, akik köhögnek vagy tüsszentenek. Sokszor még ez a távolság sem biztos, hogy elegendő, ha egy fertőzött tüsszent. Ha egy köhögő vagy tüsszentő beteghez túl közel állunk, akkor könnyedén belélegezhetjük azokat a vírusokat, amelyek a tüsszentéssel vagy a köhögéssel a levegőbe kerültek.

FONTOS: Győrfi Pál elmondja a koronavírus 3 legfontosabb tünetét

Tüsszents megfelelően

Hajtsd le a fejed, ha tüsszentesz vagy köhögsz, és feltétlenül zsebkendőbe tedd ezt, amit azonnal kidobsz a kukába. Ezt követően alkoholos kézfertőtlenítő használata vagy szappanos kézmosás szükséges. Figyeld a körülötted lévő embereket is, hogy ők is így tegyenek.

Viselj maszkot, ha…

Zárt terekben és sok ember jelenlétében a WHO szerint érdemes maszkot viselni. A legtöbb, elérhető, egészségügyi maszk nem hatásos a koronavírus ellen, valamelyest talán a gyengébb minőségűek is segítenek. A maszk az egészséges emberek megvédésére alkalmas, tehát ha valaki fertőzött vagy gyanúja van rá, akkor ezzel megvédheti az egészséges társait.

Kerüld el a testi kontaktust

Kerüljük a testi kontaktusokat, mint pl. a kézfogás, ölelés, vagy a puszi, ezek ugyanis könnyen a vírus terjedését okozhatják. Emberekkel és állatokkal való érintkezés után szintén fontos az alapos kézmosás.

Erősítsd meg az immunrendszered

Az erős immunrendszer mindenképpen szükséges ahhoz, hogy valaki könnyebben vészeljen át egy fertőzést. Nincs garancia az elkerülésre, de mindenképpen enyhébbek lesznek a tünetek, ha erős az immunrendszer. Vitaminok fogyasztásával, kiegyensúlyozott táplálkozással, minimális stresszszinttel, valamint elegendő pihenéssel lehet támogatni az immunrendszert.

TOVÁBBI FRISS HÍREK a koronavírussal kapcsolatban Budapesten és környékén ide kattintva érhetők el!

Milyen tünetei vannak a koronavírusos fertőzésnek?

A koronavírus a légutakat támadja meg. A fertőzés tünetei kezdetben hasonlítanak az influenza vagy egyéb légúti fertőzés tüneteihez: láz, fáradékonyság és gyengeség, légzési nehézségek, légszomj, száraz köhögés. Jelenleg nem áll rendelkezésre gyógyszer koronavírus ellen, de az emberi erőforrások minisztere szerint több ország is foglalkozik az oltóanyag kifejlesztésével.

A koronavírus okozta fertőzés lefolyása, szövődményei

A koronavírus okozta fertőzés az esetek nagyjából 75-80 százalékában enyhe vagy közepesen súlyos tünetekkel jár együtt, az érintettek negyedénél volt súlyos a betegség. A kórházi kezelésre szorulók többsége a fertőzés előtt egészséges volt. A halálos áldozatok azonban azok közül kerültek ki, akik a fokozott rizikójú csoportokba tartoztak, például krónikus betegségeik, szívproblémájuk, cukorbetegségük volt vagy idősebbek.

A betegség lappangási ideje 1-14 nap. A koronavírus a lappangási idő alatt is képes továbbterjedni. Az elsődleges, influenzaszerű tünetek után a betegség továbbterjedhet a tüdőre, súlyos légzési nehézségeket okozva. A koronavírus szövődménye veseelégtelenség, végső esetben pedig halál is lehet – írja az egészségkalauz.hu.

Nincs rá gyógyszer

Jelenleg nincs olyan gyógyszer, ami specifikusan a koronavírus okozta fertőzés ellen van. A kezelés éppen ezért a tünetek enyhítését, az életfunkciók stabilitásának megőrzését célozza. A szakemberek folyamatosan vizsgálják, hogy milyen hatással vannak a vírusra az ismert antivirális szerek. Mivel vírusfertőzésről van szó, a koronavírus ellen teljesen hatástalanok az antibiotikumok.

Mit kell tenned, ha tüneteket észlelsz?

A legfontosabb, hogy ne menj el az orvosi rendelőbe, mert ott könnyen terjedhet a vírus, hívd fel telefonon a háziorvosod, a számát megtalálod a rendelő, vagy a helyi önkormányzat weboldalán.

Kikre veszélyes?

Egy korábbi, 44 ezer fertőzöttön végzett kutatás szerint a halálozási arány a 80 éves vagy idősebb korosztályban a legmagasabb, több mint 14 százalék. A kilenc év alatti gyerekek körében a vizsgált sokaság esetében nem szedett halálos áldozatot a járvány. 39 éves korig a halálozási arány alacsony, a 40-es éveikben járók körében sem éri el a fél százalékot, az 50-eseknél meghaladja azt, a 60-asoknál 3 százaléknál magasabb, a hetvenes éveikben járóknál 8 százalék. Az elhunytak közül a legtöbb esetben valamilyen alapbetegséggel küzdöttek. A halálos áldozatok túlnyomó része a fokozott rizikójú csoportokba tartozott, például krónikus betegségeik, szívproblémáik, cukorbetegségük volt vagy idősebbek voltak.

Milyen kezelésre számíthat, aki kórházba kerül?

Aki kórházba kerül, semmilyen különleges orvosi beavatkozásra nem számíthat. Kivéve arra, hogy karanténba kerül, és az orvosok is védőruhában fogják őt kezelni. A kórházakban az elsődleges a tünetek enyhítése, valamint súlyos esetekben a légzés könnyítése. Nincs gyógyszer az új koronavírusra, így antibiotikumot sem kapnak a páciensek.

Mit kell tenned, ha valamit nem tudsz?

Ha megbízható forrásból nem találsz választ a kérdéseidre, hívd az információs vonalat. A Nemzeti Népegészségügyi Központ ingyenesen hívható zöldszámokat hozott létre a koronavírussal kapcsolatos lakossági megkeresések gyors és szakszerű megválaszolása érdekében. A 06 80 277455 és a 06 80 277 456 lakossági információs vonalak a hét minden napján 24 órában elérhetők. Az ügyelet központ e-mail-elérhetősége: [email protected].

TOVÁBBI FRISS HÍREK a koronavírussal kapcsolatban Budapesten és környékén ide kattintva érhetők el!

Kiemelt kép: illusztráció