Magyarországon jelenleg négy koronavírussal fertőzött embert kezelnek kórházban, a két iráni diákot, egyikük társát, illetve egy debreceni férfit, aki brit állampolgár – mondta az országos tisztifőorvos a Kossuth rádióban.

69 éves a debreceni fertőzött

69 éves brit állampolgár az a férfi, akit eddig debreceni betegként emlegettek – mondta  Müller Cecília országos tiszti főorvos rádióinterjújából. Róla eddig annyit közölt a koronavírus miatt létrehozott kormányzati honlap, hogy Milánóban dolgozik, rendszeresen ingázik onnan Debrecenbe. Február 29-én érkezett Magyarországra, a reptéren még nem volt láza. Később viszont belázasodott, a mentő a Kenézy Gyula Kórházba szállította, ahol elkülönítették és letesztelték. Müller Cecília péntek reggel elmondta azt is, a férfinek más alapbetegsége is van, rossz közérzet miatt fordult orvoshoz, enyhe tünetekkel. Később belázasodott, ekkor vettek tőle mintát.

Az egyik iráni diák felesége terhes

A negyedik beteg az egyik iráni diák társa. Ennél az esetnél különösen fontos lett volna a megfogalmazás, hiszen csütörtökön a miniszterelnök és Kásler Miklós miniszter által tartott tájékoztatón kiderült, a Semmelweis Egyetemen tanuló diáknak terhes felesége van, a másik beteg iráni diáknak pedig barátnője.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Noha Müller most barátnőként hivatkozott a negyedik betegre, azt is elmondta, ő a társával utazott Iránba, ahol csaknem egy hónapot töltött, így mindkettőjüknek volt alkalma találkozni ottani koronavírusos emberekkel. A másik, egyedül utazó és később visszatérő iráni diáknak a társa negatív. Ő a gödöllői Szent István Egyetem doktorandusza, de visszaérkezése után budapesti albérletébe vonult önkéntes karanténba.

Miután a Semmelweis Egyetemen tanuló diák tért vissza korábban Budapestre, így azt gondoljuk, hogy, ha minden eddigi tájékoztatás helytálló volt, az ő terhes felesége koronavírusos  – írja a hvg.hu Róla az Ügyeleti Törzs a hvg.hu megkeresésére kora reggel annyit közölt, állapota kielégítő.

A tiszti főorvos beszélt arról is, sok helyen megfordultak az iráni diákok, csütörtök délutánig 60 olyan esetet tártak fel a szakemberek, akikkel egy légtérben, rendezvényen, közegben tartózkodhattak. Az ő minősítésük folyamatban van, fontos kideríteni, milyen szoros kontaktusba kerültek a fertőzött diákkal.

Jól vannak a japánok

A Kálvin térről beszállított 15 japán egy mentőhívás után érkezett a Dél-pesti Centrumkórházba, az első információk alapján nem gyanús esetek. Jelenleg 40 ember van karanténban a kórházban.

Kiemelt kép: illusztráció

TOVÁBBI FRISS HÍREK a koronavírussal kapcsolatban Budapesten és környékén ide kattintva érhetők el!