Románia péntektől módosította a beutazási korlátozásokat, és karanténkötelezettséget vezetett be azok számára, akik nem rendelkeznek az adott ország járványügyi kockázatának megfelelő védettségi igazolvánnyal.

Vörös zónák

A járványügyi kockázat szempontjából Románia a “vörös zónába” sorolja Braziliát, a dél-afrikai térség államait és azokat az országokat, amelyekben az utóbbi két hétben a lakosság több mint 3 ezrelékénél mutatták ki a koronavírus-fertőzést. A “sárga zónához” tartoznak azok az országok, amelyek fertőzési rátája 1,5 és 3 ezrelék között van. A másfél ezrelék alatti fertőzési rátájú országok képezik a “zöld zónát”. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Magyarországról így lehet beutazni

Az Európai Unió vörös besorolású országaiból – így Magyarországról is – csak a teljes átoltottságot vagy a fertőzésből az utóbbi hat hónapban történt kigyógyulást tanúsító védettségi igazolvánnyal lehet karanténmentesen belépni Romániába. Akik nincsenek beoltva, vagy nem az utóbbi fél évben estek át a betegségen, azoknak 72 óránál nem régebbi PCR-teszt felmutatása esetén tíz napra, teszt nélkül pedig 14 napra karanténba kell vonulniuk.

Köszönjük a napi 335 ezer érdeklődő olvasónknak, hogy a BudaPestkörnyéke.hu Magyarország TOP legolvasottabb hírportáljai közé került. Részletek itt. Közben a holnapi és mai programajánlónkat ide kattintva éred el!

A szabályozás

Ugyanez a szabályozás érvényes az Európai Unión, Svájcon és az Európai Gazdasági Térségen kívüli országokra, így például az egyébként sárga besorolású szomszédos Moldovai Köztárságra is, ahonnan csak a beoltottak és a betegségen legfeljebb fél éve átesettek léphetnek be karanténmentesen Romániába.

PCR teszt

A sárga és zöld besorolású európai uniós országokból érkezőknél a friss PCR-teszt is – a beoltottsághoz és a betegségből történt kigyógyuláshoz hasonlóan – karanténmentességet biztosít.

Karantén

Az adott ország besorolásától függetlenül nem kell karanténba vonulniuk a Romániába érkező 12 év alatti, illetve a friss negatív teszttel rendelkező 12 és 16 év közötti kiskorúaknak, az ország területét 24 órán belül elhagyó átutazóknak, valamint az ingázóknak.

Eddig lesznek érvényben

Az új járványügyi beutazási korlátozások egyelőre január 8-áig maradnak hatályban. Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint december 20-ától a Romániába érkezőknek – a több európai ország által használt – beutazási formanyomtatványt (Passenger Locator Form) is ki kell majd tölteniük, amely lehetővé teszi, hogy a hatóságok szükség esetén utólag felvehessék a kapcsolatot a beutazókkal, ha a velük egy járműben érkezőknél később fertőzést észleltek.

Koronavírus itthon

A kormányzati portál tanúsága szerint a beoltottak száma itthon 6 176 567 fő, közülük 5 883 873 fő már a második oltását is megkapta, 2 906 959 fő pedig már a harmadik oltást is felvették.

Ez is érdekelhet:

Meghalt 166 beteg

6884 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 182 922 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 166 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 36 429 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 968 897 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 177 596 fő. 6939 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 573-an vannak lélegeztetőgépen. 

Az oltási akció

Az Oltási akcióban már összesen 1 millió 314 ezren vettek fel oltást, az akció december 12. vasárnapig tart, addig lehet előzetes időpontfoglalás nélkül menni az oltópontokra. Hamarosan megnyílik az időpontfoglaló az 5-11 éves gyermekek oltásához is, csak az érvényesített regisztrációval rendelkező szülők fognak tudni időpontot foglalni.

5-11 évesek oltása

“Felhívjuk az 5-11 éves gyermeküket beoltatni kívánó szülőket, hogy érdemes minél előbb regisztrálni a gyermeket a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, mert csak az érvényes regisztrációval rendelkező szülők fognak tudni időpontot foglalni a gyermeknek. A szülők a gyermek adataival és eddig a regisztrációnál még nem használt emailcímmel regisztrálhatják a gyermeket. Kérjük a szülőket, hogy a regisztrációnál pontos adatokat adjanak meg! A regisztráció után 1-3 napot tarthat az adatok hitelességének ellenőrzése és érvényesítése. Az internetes időpontfoglaló hamarosan megnyílik, erről külön tájékoztatást fogunk adni.  Az időpontfoglalóba csak az érvényesített regisztrációval rendelkezők fognak tudni belépni.  A jövő héten 69 ezer gyermek oltására elég vakcina érkezik hazánkba, az oltás december 15-től kezdődik az erre kijelölt kórházi oltópontokon és a vakcinát igénylő házi gyermekorvosoknál.” – írják. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pexels