Két lakó elhunyt és öt idős ember fertőződött meg koronavírussal a gyömrői Harmónia Idősek Falvában. Egy gondozó is elkapta a betegséget.


A közel 500 idős embert gondozó gyömrői idősek otthonában is koronafertőzötteket igazoltak. Az igazgató a Signal TV-nek elmondta, hogy jelenleg öt idős lakónál és egy gondozottnál mutatták ki a fertőzöttséget.

A Harmónia Idősek Falvának munkatársa otthoni karanténban van. Két lakójuk azonban meghalt koronavírusban.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az otthon két idős lakója elhunyt koronavírus-fertőzés következtében, mindketten kórházi körülmények között. Huszár László arról is beszélt, hogy mindkét elhunyt súlyos krónikus alapbetegségben szenvedett.


Az igazgató korábban arról beszélt a Signal tv-nek, hogy  nincs igazolt fertőzött egyik épületükben sem, és mindenben betartják a központi utasításokat. A gyömrői intézménynek 500 idős lakója van.

Brutális kegyetlenséggel végzett az idős férfival, aztán majdnem megerőszakolta az áldozat feleségét

Lapáttal agyonverte a jótevőjét, majd meg akarta erőszakolta a meggyilkolt férfi feleségét. A döbbenetes cikket itt éred el!

Új részletek: 8 perc alatt született meg rendőrök segítségével a Blaha Lujza téren a kisbaba

Már éppen kikandikált az újszülött feje az anyukájából a buszmegállóban, amikor…A teljes cikket ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Harmónia Idősek Falva – Forrás: Harmonia-k.hu