Kossuth-díjra jelölték Zalatnay Sarolta énekesnőt. December 14-én lesz 75 éves, és az ő generációjában már az összes kollégája megkapta az elismerést. Zalatnay úgy gondolja: tett annyit a magyar zenéért 16 éves korától, hogy megkaphatja a rangos kitüntetést.

Egy interjúból derült ki

A TV2 stúdiójában lépett fel Zalatnay Sarolta, és a Sztárban Sztár leszek! című show-ban a műsorvezető gratulált neki a Kossuth-díj jelöléshez. Az énekesnő megköszönte az elismerő szavakat és örömmel mondta, hogy nagyon örül a felterjesztésnek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem irigy mások sikereire

„December 14-én leszek 75, és az én generációmban már az összes kollégám megkapta. Én nem vagyok irigy, nem arról van szó, de letettem annyit a magyar zenéért 16 éves koromtól, hogy ezt megkaphatom” – fejtette ki az énekesnő.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Aláírta a Stop Gyurcsányt

Zalatnay először tavaly szeptemberben vállalta fel nyilvánosan politikai hovatartozását, amikor az érdi Stop Shop parkolójában felállított standnál megjelent és aláírta Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! ívet.

Bevetették a kampányhajrában

A BudaPestkörnyéke.hu is írt arról, hogy a választási kampány részeként utcafórumot tartott Tárnokon Aradszki András, Érd és térségének kormánypárti képviselőjelöltje. Az eseményen megjelent Zalatnay Sarolta is, aki nem először áll ki nyilvánosan a Fidesz-KDNP mellett. A politikus Facebook oldalán külön megköszönte Cini támogatását. 

Megköszönte a sok lájkot és támogatást

Zalatnay Sarolta látogatásáról Aradszki András osztotta meg a fotót a Facebook-oldalán. “Köszönöm a sok gratulációt, a kedves lájkokat, boldog vagyok mert annyi szeretetet kaptam tőletek, mint a színpadon szoktam. Ez is erősíti bennem azt, hogy jó helyen vagyok, mert “Mindig kell egy barát“ – Cini így köszönte meg a szeretet az esemény után a fotó alatt.

Gyűlöli a politikát, mégis beszállt

A legendás popdíva néhány éve nagyon lesújtó véleménnyel volt a közéletről. „Ha belegondolok – mindenféle politika ellenére, mert gyűlölöm a politikát –, sokkal, de sokkal nagyobb rendszerváltás voltunk mi, mint bármilyen politikai váltás. A zene, a táncdalfesztivál, az öltözködésünk, a szabadságunk, a dalszövegek. Az lehet mondani, hogy az volt igazi. Bárcsak minden váltás ennyi ideig tartana, mert mi gyakorlatilag 50-55 éve nyomulunk” – fogalmazott három éve Lilu videóblogjában.

Állami támogatás

Zalatnay Sarolta tavaly nyáron 10 millió forintot kapott egyik koncertsorozatához Kásler Miklóstól. Azzal támadták, hogy az állami támogatásért cserében állt be a Fidesz mögé.  

A börtön után költözött Tárnokra

Zalatnay Sarolta 2006-ban költözött Tárnokra, miután letöltötte börtönbüntetését. Az énekesnő összesen 120 millió forint kárt okozó csalás bűntettében mondták ki bűnösnek. Ekkor kapta ajándékba a Budapest melletti településen azt az ingatlant, amelyben mai napig él.

Hitelezői hiába várták a pénzt

2009-ben azonban titokban megvásárolta valaki Zalatnay ajándékba kapott házát és Cini nevelt lányának a nevére került. Akkori becslések szerint 30 millió forintért kel el az ingatlan, miközben egyik hitelezője hiába várta, hogy törlessze a korábban kölcsönadott 14 millió forintot. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Zalatnay Sarolta Aradszki András kormánypárti politikussal. Fotó: archív