Saját bevallásuk szerint csak pozitív visszajelzéseket kaptak televíziós szereplésükről, ami azért örömteli, mert önmagukat adták és megmutatták mindenkinek, mennyire kiegyensúlyozott az életük. Kulcsár Edina és párja, G.w.M immár valóban szeretne leszámolni a múlttal.

Pozitív visszajelzések

Kulcsár Edina és G.w.M kapcsolatát sok negatív vélemény övezte az elmúlt hónapokban, a TV2 Párharc című műsorában azonban végre meg tudták mutatni, hogy valójában milyen harmonikus és kiegyensúlyozott az életük. A pár csak pozitív visszajelzéseket kapott szerepléséről.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Bizonyítani akartak

Ők azonban továbbra is csak magukkal foglalkoznak, és így, hogy Edina hivatalosan is szabad lett, már semmi nem állhatja útját a boldogságuknak. A szerelmesek korábban sem titkolták: azért vállalták el a szereplést ebben a műsorban, hogy bebiznyíthassák: összeillenek és boldogok együtt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Valós kép a kapcsolatról

„A család és a barátok eddig is látták, hogy mekkora boldogságban és harmóniában élünk. Az emberektől azonban a kezdeti nehézségeink és a médiában megjelent dolgok miatt rengeteg támadást kaptunk. Bár ezeket próbáltuk kizárni, szerettük volna, ha a kapcsolatunkról egy valós kép alakul ki, erre pedig jó lehetőség volt ez a műsor” – nyilatkozta Kulcsár Edina.

Gratulálnak a szerelmükhöz

„Rengeteg üzenetet és kommentet kaptunk, amelyben arról írtak, mennyire megszerettek minket. Az utcán is leszólítanak, és gratulálnak a szerelmünkhöz. Ez hatalmas visszaigazolás számunkra, s végre mások is látják, hogy mennyire boldogok vagyunk” – folytatta a modell.

Önmagukat adták

Kiderült: a párt a fődíj egyáltalán nem motiválta. Fontosabb volt, hogy önmagukat adják a műsorban, és ugyanolyan őszintén, tiszta szívvel, kitartóan játszottak, mint ahogy a mindennapokban is élnek. Úgy gondolják: ez az z első perctől ez a szerelmünk alapja.

Megélik a boldogságot

Edina és G.w.M kapcsolata azóta is erős és stabil. Igyekeznek megélni a boldogságukat, és meghúzni egy határt, amelyen túlra már nem engednek betekintést. Kulcsár Edina számára már nem az az első, hogy megossza a külvilággal élete minden apró részletét.

Nem tér vissza teljes mértékben

„Korábban jóval aktívabb voltam, de a lelki világom megkívánta, hogy visszavonuljak. Jelenleg pedig nem érzem szükségét annak, hogy teljes mértékben visszatérjek. Ebben a tekintetben is sokat változtam: inkább megélem az adott boldog pillanatot, amiből rengeteg van.”

Véget ért a házasság

A BudaPestkörnyéke.hu is írt arról, hogy Kulcsár Edina házassága jogilag is véget ért Szabó András Csutival. Az ex-férj pedig arról tájékoztatta követőit, hogy nem szeretné elhagyni volt feleségével közös szigetszentmiklósi otthonukat. A sztárpár hat évig volt együtt, és mindketten új életet kezdtek.

A párjára és a családra koncentrál

Kulcsár Edina a Blikk cikkében kijelentette: immár végleg le tudta zárni a múltat, csak párjára, Márkra és a családra szeretne koncentrálni. Ő, a gyerekei és a születendő babánk a legfontosabb – fogalmazott.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: már külön utakon jár a korábbi sztárpár. Fotó: archív