Furcsa balesethez riasztották a mentőhelikoptert. Az M6-os autópálya érdi szakaszán egy motoros valamilyen különös oknál fogva megcsúszott, lerepült a motorjáról, fejjel a szalagkorlátnak. Eleinte még eszméleténél volt, aztán mentőhelikoptert hívtak, hogy megmentsék az életét.

Hirtelen megcsúszott

Információink szerint egy 42 éves férfi ment Aprilia Atlantic 500-as motorjával az M6-os autópálya nagytétényi szakaszán, a főváros felé tartó oldal belső sávjában szombat délután. A 15-ös és 16-os kilométerszelvény között található felüljáróról lefelé jövet elvesztette uralmát a járműve felett. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megsérült a feje

A motor kisodródott és a belső szalagkorlátnak ütközött, eközben a motoros fejel nagy erővel a szalagkorlát fölötti háló tartóoszlopának ütközött. A férfi az aszfaltra zuhant, az Aprilia pedig a motorostól mintegy 100 méterrel arrébb csúszott, egészen a külső szalagkorlátig. A helyszínen sokáig próbálták stabilizálni a motoros állapotát, mintegy 1 óra múlva sikerült szállítható állapotba hozni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Teljes pályazár mellett zajlott a mentés

Életveszélyes sérülés

Az Országos Mentőszolgálat Tevékenység-irányítási Központja mentőautó mellett mentőhelikoptert is küldött a helyszínre, végül a helikopter súlyos-életveszélyes mellkas- és fejsérülésekkel szállította kórházba a férfit.

Érkezik a mentőhelikopter

Úgy érezte, hogy megcsúszott

A motort vezető férfi közvetlenül a baleset után még eszméleténél volt, a helyszínen tartózkodó szemtanúnak még el tudta mondani, hogy úgy érezte, mintha valamin megcsúszott volna, szerinte ettől vesztette el uralmát a motorja felett.

Szinte sértetlen maradt a motor

Elgurult a bukósisak

Arra is utalt, hogy mintha még húzott volna egyet a gázkaron, a mielőtt elesett volna. Információnk szerint a motoros viselt bukósisakot, de a hatóságok ezt a helyszínen nem találták meg, vélhetően a külső szalagkorlát melletti rézsűn legurult a mélybe.

Indulásra kész a sérült a hordágyon

Teljes pályazár

A baleset miatt az M6-os autópálya érintett szakaszát több órán keresztül teljes szélességben lezárták. Aki tehette, az érdi csomópontnál elhagyta a pályát, de rengeteg autósnak várakoznia kellett.

Beemelik a sérültet a mentőhelikopterbe

Csökkentették a dugót

A Rendőrség munkatársai a mentőhelikopter felszállása után egy kis időre egy sávon elindították a forgalmat, hogy a feltorlódott járművek kiszabaduljanak, majd később, a helyszínelés és műszaki mentés idejére ismét lezárták az autópálya érintett szakaszát. A balesethez a fővárosi hivatásos tűzoltókat is riasztották, akik áramtalanították a motort. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Felszállt a helikopter

Fotók: BudaPestkörnyéke.hu/G.K.