Egy órán keresztül küzdöttek annak a férfinek az életéért a mentősök, aki kisteherautójával nekiütközött a 2B villamosnak a Gubacsi útnál. A középkorú sofőr keringése az ellátás során omlott össze.  

Figyelmen kívül hagyta a jelzőtáblát

Hétfőn dél körül egy középkorú férfi Iveco Daily kisteherautóval a 9. Szabadkai úton haladt a Határ út felől a Soroksári út irányába. A Gubacsi úthoz érkezve a férfi figyelmen kívül hagyta a kihelyezett elsőbbségadás táblát és áthajtott volna a kereszteződésen, ám balról ekkor ért oda a Jászai Mari tér felé tartó, menetrend szerint közlekedő 2B villamos.  A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Összeütközött a villamossal

Ennek vezetője már hiába fékezett, a kisteherautó bal elejének ütközött. Az Iveco sofőrje az ütközés következtében megsérült, erősen vérzett a feje és arra panaszkodott, hogy fáj az oldala.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Hiába fékezett a 2B járat

Megrongálódott az Iveco

Összeomlott a keringése

Már a kiérkező esetkocsiban folyt az ellátása, amikor hirtelen összeomlott a keringése. A mentőkocsi személyzete megkezdte az újraélesztést, ehhez hordággyal együtt kiemelték az úttestre, majd a műveletbe bekapcsolódott egy időközben a helyszínre riasztott, magasabb szintű ellátást biztosítani képes másik mentőautó személyzete is.

Egyórás küzdelem az életért

A férfin emelt szintű légútbiztosítást kellett alkalmazni, ő eközben folyamatosan hangosan jajgatott, nyögött, nagyon rossz állapotban volt. Több, mint egy órán keresztül próbálták stabilizálni az állapotát, közben a tűzoltók és a rendőrök felváltva tartották az infúziót.

Hőtartó fóliába helyezték

Végül több, mint egy óra elteltével sikerült a sérültet szállítható állapotba hozni, eközben a ruháját is teljesen levágták róla, majd hőtartó fóliába helyezték, ezután tudták életveszélyes állapotban a Merényi Gusztáv kórházba szállítani. Többek között igen súlyos koponyasérülést szenvedett, valamint légmellet is kapott.

Nagyon rossz állapotba került

Az utcán folytatódott az életmentés

Mindent megtettek, hogy segítsenek a férfin

Szünetelt a villamosforgalom

A fővárosi hivatásos tűzoltók áramtalanították az Ivecot, majd a járdaszigetre húzták, de a villamosforgalom mintegy két órán át így is szünetelt. Az életmentés alatt a Gubacsi út teljes szélességében le volt zárva a Timót utca és a Szabadkai út között, még a gyalogosokat sem engedték át. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: a csaknem végzetes baleset helyszíne. Fotók: Budapestkörnyéke.hu/GK