Még mindig árulja törökbálinti luxusházát L. L. Junior. Először 280 millióért árulta, aztán pár hónapja leengedte 270 millióra az árát, most pedig felemelte 335 millió forintra. Hogy megy így el a rapper háza? Az ingatlanos szakértő szerint nagyjából 250 millió lehet a reális forgalmi értéke.

Fél éve árulja

Úgy tűnik, hogy L.L. Junior nem nagyon tudja eladni Törökbálinton épült, medencés luxusházát. A villát tavaly augusztusban hirdette meg először, akkor 280 milliót kért érte. Vevők nem nagyon érkezhettek, ezért leengedte a vételárat 270 millió forintra. Mivel a házat még mindig nem vette meg senki, ezért furcsa, hogy most felemelte a vételárat és már 335 millió forintot kér érte. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem indokolt az emelés

Nagy kérdés, miért gondolja azt a repper, ha nem tudta eladni a törökbálinti házat 270 millióért, most sikerül majd 335 millióért új tulajdonost találni. Értjük, hogy nagy az infláció, de a Magyar Nemzeti Bank által hivatalosan közölt inflációs adat sem indokolna 20 milliónál nagyobb emelést.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

250 millió lehet a forgalmi érték

A BudaPestkörnyéke.hu által megkérdezett ingatlanszakértő szerint egy ingatlannak mindig két ára van. Az egyik az idealisztikus ár, amennyit a tulajdonos szeretne kapni érte és a forgalmi érték, amennyiért az ingatlan ténylegesen eladható. Jelenleg Törökbálinton 900 ezer forint az ingatlanok négyzetméterenkénti átlagára. Ebből adódóan Junior 240 négyzetméteres házának forgalmi értéke 200 millió forint körül lehet, ha figyelembe vesszük az anyagok minőségét, az épület korát, akkor 250 millió lehet a forgalmi értéke – mondta a szakértő.

Várja a vevőt

A jelenlegi trendek szerint a rapper 85 millióval többet kér a házért, mint amit a piac viszonylag gyorsan kifizetne érte. Junior minden bizonnyal nem siet, megvárja, míg megérkezik az a vevő, aki a piaci árnál jóval többet is hajlandó fizetni azért, hogy egy híres celeb házában lakhasson.

Örökpanorámás

Így szól a hirdetés: „Törökbálint egyik közkedvelt csendes utcájában, 546 négyzetméteres örök panorámás telekre épült, 3 szintes, 8 szobás, 240 négyzetméteres luxus családi otthon, medencével, dupla garázzsal eladó.”

Extrákkal van felszerelve

Az ingatlan számos extrával van felszerelve, térfigyelőkamera rendszer, okosotthon rendszer, kültéri úszómedence és borospince is van. “Röviden a kényelmi extrákról: új elektromos hálózat, új padlófűtés, hang-vezérelhető google okosotthon, kamerarendszer kívül és belül folyamatos rögzítéssel, szenzorok belül víz/füst érzékelőkkel, víz hőmérséklet és nyitásérzékelőkkel, videós smart kaputelefon, Giovanni Carlos lakberendezési stílusában kialakított amerikai konyhás nappali és dizájn, Olaszországból importált prémium alapanyagokkal, minőségi beépített konyhai teljes gépesítéssel, elektromos/hangulat kandallóval.” – olvasható a hirdetésben, a luxosotthonról itt további képek is elérhetőek.

A környék

A ház Törökbálint józsefhegyi részén fekszik. „Az utca szinte teljesen természetközeli, csodálatos növényzettel és panorámával rendelkezik a völgy túl oldalán lévő erdős rész szintén csodás látványt nyújt. A környező utcák folyamatosan és dinamikusan fejlődnek, sorra épülnek az igényes, egyedi kivitelezésű, magas kategóriájú házak, megtartva mégis a magas zöldfelületi arányt, szinte erdő hatást” – írják a környékről.

Halálos gázolás

2019. augusztus 31-én egy zuglói gyalogátkelőhelynél elgázolta az úttestre kiszaladó Dávidkát egy szabályosan közlekedő autós. Junior előző kapcsolatából született kisfiú életéért órákon át harcoltak a mentősök, ám végül nem sikerült megmenteni. A zenészt kisfia elvesztése nagyon megviselte. Ezért feleségével, Körtvélyessy Kingával úgy döntöttek, is, hogy akkori otthonukból elköltöznek Törökbálintra. A sajtóhírek szerint Junior 100 millió forintért vette a törökbálinti házat.

Lili születése előtt költöztek be

Juniorék ezután szinte teljesen felújították az ingatlant. A munkálatok sokáig tartottak, míg végül igazi álomotthont varázsoltak a törökbálinti házból. Kinga és Junior kislánya születése után pedig már itt nevelkedett.

Juniorék eladó háza

Forrás: Ingatlan.com

Elköltözött a felesége

A költözés után boldogan mutatta meg otthona minden zegét-zugát, és úgy tűnt, a család örökre berendezkedett a házba. Azonban Juniorék kapcsolata megingott, s bár Kingával dolgoznak azon, hogy rendbe hozzák a házasságukat, az anyuka mégis albérletbe költözött a kislányukkal, Lilivel. Úgy tudjuk, időközben kibékültek és ismét együtt élnek.

Túl nagy ház

Junior a ház kapcsán a Blikknek elmondta: “Amikor még együtt laktunk itt a feleségemmel, Kingával, már akkor eldöntöttük, hogy túl nagy nekünk ez a ház, itt akár három család is elférne, mi viszont csak négyen vagyunk. Utólag már tudom, a tervezésnél túllőttem a célon. Emellett bár vágytunk a csendes környezetre, a munkánk és a családunk a belvároshoz kötött, ezért rengeteget autóztunk. Ebből lett elegünk.” A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: L.L. JUnior és a törökbálinti ház – Forrás: Facebook