Lezárta az M0-s autóút északi szakaszának előkészítésére kiírt közbeszerzést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt, így nem kizárt, hogy belátható időn belül mégis megépülhet az M0-s körgyűrű északi szakasza, amely nagyrészt alagútban haladna Budakalász és Solymár között. A hír azért is érdekes, mert szeptemberben a beruházási miniszter, Lázár János – ahogy ő fogalmazott – kukázta az M0-ás építését.

Elővették a kukából?

Úgy tűnik nincs teljesen elfelejtve és Lázár János miniszter által teljesen kukázta az M0-ás autóút északi szakaszának előkészítése. A minap jelent meg a hír, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt lezárta a körgyűrű északi szakaszának előkészítésére kiírt közbeszerzést. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A választások után törölték a beígért fejlesztéseket

Néhány hónappal a 2022-es országgyűlési választások után, rengeteg agglomerációs útfelújítást, iskolaépítést dobott kukába a kormány a háborús helyzetre, a rezsicsökkentés megvédésére és a honvédelmi alap megtöltésére hivatkozva. Lényegében szinte minden a kukába került, amivel a kormánypárti képviselők kampányoltak. Azt ígérik, hogy majd négy év múlva, a következő választások előtt ismét előveszik majd ezeket.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A vidékiek jobban járnak

Lázár János augusztusban egy tihanyi rendezvényen fogalmazott úgy, hogy kukába kerül az M0-ás körgyűrű fejlesztése, az M1-es autópálya és Esztergom összekapcsolása az M100-as út építésével, és szintén – ahogy ő fogalmazott – kuka az M1-es autópálya Budapest-Bicske közötti hatsávosítása. Ennek ellenére a miniszter azt állította a budapestiek jól járnak majd vele, igaz a vidékiek még jobban – tette hozzá.

Budakalász, Pomáz, Szentendre lobbizni kezdett

A miniszter szavai után hatalmas lobbizás indult be az M0-ás északi fejlesztésében és a 11-es út felújításában érdekelt településeken. Budakalász, Pomáz és Szentendre polgármestere közös nyilatkozatban állt ki a Dunakanyarban élők körében régóta várt Budakalászt északról elkerülő út megvalósítása mellett. A 11-es út felújításához is kapcsolódó mintegy nettó 25 milliárd forint értékű beruházás elmaradásával szerintük egyre élhetetlenebb lesz a térség.

Újabb választás közeleg

Úgy tűnik most megmozdult valami, láthatóan az agglomerációban élő százezrek szavazatai fontosak lehetnek az egy év múlva esedékes európai parlamenti és önkormányzati választásokon. A friss hirdetmény szerint az UNITEF’83 Zrt. és a VIKÖTI Kft. készíti el a kiviteli- és tender tervdokumentációt, szükség szerint módosítják a meglévő engedélyeket, és beszerzik a további engedélyeket. Mindezt nettó 3,999 milliárd forintért.

Itt az M0-ás északi szakaszának tervezett nyomvonala

Forrás: NIF Zrt.

5 km alagút épülhet

A jelenlegi tervek szerint a 11-es és a 10-es főutak között 8 kilométeres szakaszon épül a négysávos autóút, leállósávokkal. Az új szakaszon lesz egy 2 km-es, valamint egy 3,2 km-es alagútpár is. Emellett Budakalászon és Ürömön különszintű csomópont is épül, valamint Solymáron egy készenléti üzemmérnökségi telep.

Influenza elleni oltóanyag

Kiderült, hogy a nyomvonal érinti egy influenza elleni oltóanyagot gyártó cég területét is, amely a rezgésekre kifejezetten érzékeny, ezért a nyomvonal korrekcióját is előirányozza a közbeszerzés szövege. Ebben az is szerepel, hogy tekintettel kell lenni az alagút szükség szerinti új nyomvonalának a Pilisborosjenőn és környezetében megkezdődött lakossági és ipari építkezésekre.

Engedélyek és újabb tervek

„Szükséges továbbá a környezetvédelmi feladatok, zajárnyékolás, ökológiai átjárók, intézkedések aktualizálása, felülvizsgálata, szükség szerinti megtervezése a projekt hatáskörében.” A tervező feladata a közérthető tájékoztató dokumentáció elkészítése is az érintettek folyamatos tájékoztatása érdekében.

30 éve dumálnak róla

A dolgok jelenlegi állása szerint tehát további tervek készülnek, továbbra is zajlik az engedélyeztetés. Egy év múlva a következő választási kampányban ismét elő lehet venni az M0-ás északi és nyugati szakaszának építését azt, amiről már 30 éve beszélnek, de eddig pártállástól függetlenül egyik kormány sem akarta igazán megépíteni. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Lázár János, építési és közlekedési miniszter – Forrás: Facebook/BPK-montázs