Több művész és munkatárs koronavírussal fertőződött a Magyar Állami Operaházban, ezért október 17-ig az intézmény vezetése minden próbát és előadást felfüggesztett. Az egészséges munkatársak ezentúl a mentőszolgálat munkatérsainak segítenek a tesztelési folyamatban.

A Magyar Állami Operaházban egy balettművész lett koronavírusos szeptember elején. Az intézmény akkor szigorított szabályain, a gyanús tüneteket produkáló táncost pedig tesztelték. Az Index információi szerint azonban nem várták meg a teszt eredményét, amely időközben pozitív eredményt hozott.

Az intézmény most jelentette be, hogy csütörtöktől, előreláthatóan október 17-ig mindennemű zenei és balettpróbát felfüggeszt, ennek eredményeképpen pedig meghirdetett előadásaink döntő többsége is október 17-ig elmarad.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

„A döntés azután vált szükségessé, hogy a lehetséges maximális egészségügyi óvintézkedések ellenére az elmúlt napokban intézményünk csoportos művészeti tárai közül az Opera Kórusban és a Magyar Nemzeti Balettben szórványos, az előadások motorjaként működő Opera Zenekarban viszont sorozatos megbetegedések tapasztalhatók, és a vírus immár az énekes szólistákat is elérte” – írják közleményükben.

A Magyar Állami Operaház azt írja, hogy egyre üresebb nézőtér előtt kell játszaniuk, ezért is döntöttek úgy, hogy felfüggesztik előadásaikat.

A mentőknek segítenek az Operaház munkatársai

A Magyar Állami Operaház az Országos Mentőszolgálattal történő egyeztetés révén a következő nehéz időszakban az Opera művészei és munkatársai láthatják el a Közép-Magyarországi Régió hatósági tesztműveleteinek adminisztratív feladatait, segíthetik operátorként és adatrögzítőként az egészségügyi szakszemélyzet munkáját.

Budapesten és Pest megyében nagyon sokat kell várni a tesztre

Hiába vonták be a tesztelési folyamatba a betegszállító cégeket, Budapesten és Pest megyében akár 6-7 nap is eltelik, mire egy koronavírus-gyanús betegtől leveszik a mintát. Igaz, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója vasárnap azt mondta, hogy 24-48 órán belül mindenkihez eljutnak a mentők, a gyakorlat azonban mást mutat.

Kiemelt kép: Magyar Állami Operaház