Jelenleg van elég benzin a kutaknál, de több szempontból is nagyon érzékeny a jelenlegi üzemanyag-ellátási helyzet, mivel a hazai import jelentős része kiesett, a nyár pedig egy kiemelt forgalmú időszak, 30-40%-kal nő a kereslet a vakációk kezdete után – mondta el a Portfoliónak Ratatics Péter.

Külföldiek kilőve

A Mol magyarországi operatív működésért felelős ügyvezető igazgatója úgy fogalmaz a gazdasági lapnak, hogy az ársapka miatt a hazai import jelentős része kiesett, mert a külföldi nagykereskedők nem érdekeltek abban, hogy ezen az áron értékesítsék az üzemanyagot. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kötelező éves karbantartás

A Molnál is meg kell csinálni a kötelező karbantartásokat: Pozsonyban július 20-ig tart a finomítói leállás, a Dunai Finomító pedig augusztusban és októberben nagyjából egy-egy hónapra részlegesen leáll. Ez azt jelenti, hogy a dízeltermelés augusztusban a harmadára fog csökkenni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Százhalombatta

Ellátás

Átmeneti kiürülések már most is előfordulnak a Mol kutakon, de ezeket egyelőre pár órán belül kezelni tudjuk – mondta a szakember.

Az ársapka nehezíti a helyzetet

Az ársapka torzítja a piacot, és visszaélésekhez vezet – állapította meg Ratatics Péter, aki egyben üdvözölte az olyan támogató döntéseket, mint például a benzinturizmus májusban bejelentett visszaszorítása.

50 literes korlátozás

A teljes hazai hálózat csaknem 90% százalékában az autósok nem tankolnak többet egy alkalommal, mint 50 liter. Pontosabban már beállították a kztakat, hogy ilyenkor „kiakadjon a pisztoly”.

Semmiből sincs több

A korlátozás egyébként mindenfajta üzemanyagra vonatkozik, azaz nem a hatósági áras tankolásra. Pont az a lényeg, hogy takarékoskodjanak.

Nem kelett kutat bezárni

Az interjú szerint bár pár órás kiesések előfordulnak a Mol hálózatban, azonban egy kutat sem kellett bezárniuk. Főleg a tranzitútvonalak melleti, határmenti településeken található kutaknál van oylkor átmeneti üzemanyaghiány.

Az autósok megértőek, de nem spórolnak

Az interjúból az is kiderül, hogy „az emberek megértőek”. Nem arról van szó, hogy nem lehet tankolni, hanem arról, hogy csak egy bizonyos mennyiséget. De ez most egy különleges helyzet, hiszen piaci körülmények között változik a fogyasztás is, ha egy adott terméknek magasabb lesz az ára, akkor visszaesik, ha kevesebb, és olcsóbb, akkor természetszerűleg megnő a kereslet – állípatja meg Ratatics Péter.