A Pornhub dizájnjára hajazó tablót készített egy veszprémi gimnáziumi osztály. A tantestület csak pár nappal később kapcsolt. Lényegében letiltották a tablót, azóta zárt helyen tárolják.

Fura helyről jött az inspiráció

A veszprémi Vetési Albert Gimnázium 12/B osztálya egyedi tablót képszített. A dizájn a közimert szexoldal, a PornHub formai elemeire épül. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kék pipa

Ez azt jelenti, hogy a diákok fotói mellett megtalálható ugyanaz a „hitelesített profilt” jelző kék pipa, és a rangsorolást jelző kis ikon is, míg a „még több” rovatban kaptak helyet a tanárok képei.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nem tudták

A formabontó ötletből kisebb botrány kerekedhetett, ugyanis a tablóról elsőként beszámoló 82nullanulla.hu-t a gimnázium igazgatója megkereste.

Odaszólt az igazgató

Azt írták, hogy a „A Vetési intézményvezetője levélben kereste meg szerkesztőségünket, hogy a grafika eredete csak cikkünk megjelenése után vált ismertté tantestületükben, azt mostanra honlapjukról eltávolították, a tablót zárt helyen tárolják”.

Ettől nem lesz nyugodt az érettségi?

Megkérték az oldalt, hogy „tekintettel az érettségi vizsgák nyugodt, és zavartalan lebonyolítására, legyünk szívesek eltávolítani a képet oldalunkról”. Ennek az internetes újság eleget tett.

Így számoltunk be a ma kezdődő érettségiről

Rangsorolt suli a Vetési Albert Gimnázium

Az iskoláról tudni érdemes, hogy felkerül arra a tavalyi 10-es OH-listára, amely a legjobb vidéki középiskolákat mutatja. Pontosabban azokat, ahonnan a legtöbben kerültek be a tanulmányi verseny utolsó fordulójába és szereztek ezzel értékes többletpontokat a felsőoktatási felvételihez.

Legaktívabbak

2020-ban azzal dicsekedhetett az iskola, hogy a 2020. évi Fenntarthatósági Témahéten kiemelkedő teljesítményt nyújtott, ezért elnyerte a megye Legaktívabb Iskola Díját.

Mi az a PornHub?

A Wikipédia szerint a Pornhub egy ingyenes, bevételét reklámfelületek értékesítésén keresztül szerző pornográf videómegosztó honlap. A felmérések szerint az internet 54. legnépszerűbb honlapja. Ezzel ez a legnépszerűbb pornográf tartalmú honlap.

Címlapfotó: promotions.hu.